Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Az avar kori padmalyos temetkezésről. Szempontok a kárpát-medencei padmalyos temetkezések értékeléséhez

ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK Az avar kori padmalyos temetkezésekről röviden A hagyományos padmalyos sír esetében az akna egyik teljes hosszanti oldalán üreget vájtak, amelynek alja az aknával azonos mélységű, de annál mélyebb is lehetett. Ilyenkor a sír aknarésze, illetve a padmaly koronként és területenként eltérően egyaránt lehetett a felnőtt- és a gyermekkorú halott vagy akár az állatáldozat helye, ritkán ismert kettős sír vagy jelképes (üres) padmalyos temetkezés is. Az aknának a padmalytól való elválasztása változatos módon történhetett. A padmalyos temetkezések egyes sajátosságait részleteiben vizsgálva egy-egy nagyobb esetszámú temetőben vagy tájegységen belül jellemző sajátosságok ismerhetőek fel. Az avar kori padmalyos temetkezéseknek — 46 temető közel 290 sírjának (6. ábra) — csupán alig egyharmada publikált, ezért részletes értékelésre itt nem vállalkozhatunk. A tiszántúli, döntő többségében kora avar kori (Lőrinczy 1996, 181.), a 7. század végére, 8. század elejére keltezhető Duna-Tisza közi (Balogh 2000, 114.), valamint a 8-9. századi dunántúli sírok alapján (Szőke 1996, 110.; Szőke 2005, 26.) azt mondhatjuk, hogy a tárgyalt sírtípus alkalmazása az egész avar korszakon belül igazolható. A sírok formai kialakításában — pl. a tiszántúli sírok döntő többségében a padmaly az akna jobb oldalához, míg a Duna-Tisza közi temetőkben a bal oldalához csatlakozik — és alkalmazásának intenzitásában azonban eltérés figyelhető meg,

9 koronként és területenként jelentős különbségekkel. Mai ismereteink szerint az avar szállásterület egy tájegységében sem igazolható e temetkezési módnak az egész korszakban folyamatos használata, azaz az avar korszak különböző időszakaiból és a településterület eltérő részeiből származó padmalyos sírok a mai ismert adatok alapján nem vezethetők le egymásból.

10 A Tiszántúlon (Szegvár, Deszk, Kiszombor stb.), a Duna-Tisza közén (Backi Sokolac, Városföld stb.), valamint Zalában csoportosuló padmalyos sírok (Kehida, Söjtör, Zalakomár) eltérő jellemzőkkel bírnak, amit egyes, az adott területen általánosnak mondhatótól eltérő esetek színesítenek.

11 A körvonalazódó területi csoportok, a formai és a kronológiai különbségek mellett, egyéb eltérő sajátosságokkal is rendelkeznek. A tiszántúli temetkezésekre az ÉK-DNy-i tájolás, az egész és részleges (csonkolt) áldozati állatok nagy száma, a tárgyi mellékletekben való viszonylagos gazdagság a jellemző. A Duna-Tisza közi csoportot a NyÉNy-KDK-i tájolás, az áldozati állatok hiánya, viszonylag szegényes leletanyag jellemzi.

12 A zalai csoport, főleg a kehidai temető padmalyos sírjai (4-5. ábra)feltűnő gazdagságukkal (fegyverek, lovak), a padmaly elrekesztésének változatos módozataival tűnnek ki. A sírtípus megléte itt a 9. század elejéig igazolható. A sírformának az egész Kárpát-medencére kiterjedő értékelésében döntő szerepet játszhatnak a padmaly kialakításának egyedi sajátosságai mellett a temetkezési szokások egyéb elemei, s a jövőben együttes elemzésük alapján lehet majd részletes és megalapozott következtetéseket levonni. Danica Stassíkovának az a megállapítása, miszerint a Tisza-vidékre a fülkesírok, míg a dél-szlovákiai területre a padmalyos sírok lennének a jellemzőek (StassíkováStukovská 1996, 292., 301., Abb. 2), ma már nem igazolható. Az avar kort megelőző időszak A padmalyos temetkezési forma jelenlegi ismereteink szerint Magyarországon a Kr. előtti 3-2. századból ismert először (Horváth 1979), s ezt követően majd csak a császárkorban, s nagyobb számban a 4. század második felében tűnik fel. A késő római korból egymástól távoli dunántúli temetőkben is dokumentálták a padmalyos sírok azon formáját, amikor a síraknát a hosszanti oldalához egy sorba, szorosan egymás mellé, eny282