Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Az avar kori padmalyos temetkezésről. Szempontok a kárpát-medencei padmalyos temetkezések értékeléséhez
ARRABONA 2006.44/ 1. TANULMÁNYOK közöltek. Az örménykúti bolygatott ló/lovassír talán padmalyos kialakítású volt, de megítélése bizonytalan, mert a késő avar korból nem ismert a Körös-Tisza-Maros köze területéről a sírforma hiteles előfordulása (Bende 2003a, 190. 3. kép 1, 11. kép 4). Viszont több hiteles kora avar kori példát említhetünk: Mokrin 49. sír (Balogh 2004, 268.), Szegvár-Oromdűlő 126., 915. sír (Lőrinczy-Straub 2004, 306-307., 317.), Szentes-Nagytőke (Langó-Türk 2004, 195.). Áttekintve az elmúlt 100 évet, a padmalyos sírok rövid kutatástörténete három szakaszra bontható. Török Gyula publikációjával zárult az első korszak, amelyet jórészt a fel nem ismert, legfeljebb valószínűsíthető padmalyos temetkezések előkerülése jellemez. Falko Daim már lényegesen több információra támaszkodhatott (Daim 1987, 92.). A 90-es évek második felétől pedig ugrásszerűen megnőtt a hiteles megfigyelések és közlések száma, melyeknek egy része egy-egy kisebb tájegység padmalyos temetkezéseit is összegyűjtötte (Lőrinczy 1996; Balogh 1998; Balogh 2000). Néhány módszertani megjegyzés Az eddig ismertté vált avar kori temetők és temetkezések számához képest elenyésző a — rendelkezésünkre álló adatok alapján összeállított — katalógusban szereplő padmalyos sírok és lelőhelyek száma. Nem is tartjuk a képet maradéktalanul reálisnak. Azt nem állítjuk, hogy az ismertnél sokkal jelentősebb számú padmalyos temetkezéssel kell számolnunk a Kárpát-medence népvándorlás és honfoglalás kori temetőiben, de a lelőhelyek száma a jövőben még biztosan bővülni fog. A legtöbb probléma abból a körülményből fakad, hogy a sírforma felismerése — igen hasonlóan a fülkesírokhoz — lényegesen nehezebb, mint egy közönséges aknasíré (vö. Ricz 1980, 83.; Balogh-Pintér 1998, 106.; Lőrinczy 1995, 400.). Igaz ez még manapság is, amikor az ásatások többsége nagy felületen folyik, akár géppel történik a humuszolás, akár a gyökérszinttől spaknival indul a bontás. Nyilvánvaló, hogy a régi kutatóárkos feltárási módszernél pedig legkevésbé a sírgödör kialakításának módjára figyeltek. A szokásos aknasíroknál gyakran mélyebb padmaly kivájása során igen sok föld került kitermelésre, s ennek nagy része az altalajból származott. A temetés során aztán a padmaly száját általában elrekesztették, 5 üregét nem töltötték be, s különösen, ha az aknába ló- vagy más állattetemek is kerültek, a sírból kitermelt föld jelentős része már nem kerülhetett vissza a sírgödörbe. A kitermelt altalaj egynemű tömege már a sírásás során részben az akna aljára, majd a betemetéskor a sírgödör felsőbb rétegeibe, illetve a korabeli járószintre került, és ott szétterült. Bár az egykori járószint nem feltétlenül esik egybe a jelenkori humuszhatárral, de gyakran a közelében húzódhatott, hiszen az avar korban egyébként is viszonylag vékony lehetett a humuszréteg, amely így a keveredéskor is kevéssé színezte el az altalajt, ami nehezíti megfigyelést. 6 A feltárás során aztán az akna betöltése ezért a mai humuszhatár közelében, tehát a nyesési szinten nem válik el markánsan a bolygatatlan altalajtól, sőt gyakran szinte teljesen megegyezik azzal. A megfigyelést tovább nehezíti, hogy a felszínről kiásott aknához csupán bizonytalan körvonalú foltként csatlakozik a padmaly foltja. Hogy a padmaly megléte mégis okoz bizonyos mértékű elszíneződést a nyesési szinten, annak az az oka, hogy a padmaly ürege idővel beszakad, fölötte a talaj megsüllyed. Ezért a szabályos téglalap alakú akna jobban vagy kevésbé kevert betöltésű foltjának egyik hosszoldalához — a padmaly fölött — gyakran egy viszonylag szabálytalan, elmosódott kontúrokkal rendelkező, ovális folt csatlakozik a nyesési szinten (Lőrinczy 1995, 400.; Balogh 2000, 113.). A padmaly boltozatának beszakadása során ugyanis a humusz alatti vadtalaj sötétebb anyagú tömege a világosabb 280