Arrabona - Múzeumi közlemények 43/2. - Emlékülés Kisfaludy Károly halálának 175. évfordulóján (Győr, 2005)

Tanulmányok - Tóth László: Válogatás a győri lapokban közölt írásokból Kisfaludy Károly szobrának 1892-es avatásakor

TÓTH LÁSZLÓ VÁLOGATÁS GYŐRI LAPOKBAN KOZOLT ÍRÁSOKBÓL... De végre a Múzsa, aki eddig csalogatni látszott őt, édes mosollyal közeledett hozzá... s fejére tette a dicsőség soha el nem hervadó babérkoszorúját. 1819-ben előadott színdarabjának sikere országos hírű emberré tette. A dicsőség azonban nem kábította el, ez volt a szerencséje. Erős jellem és nemes önérzet voltak lelkének védőfalai. ...Kisfaludy most kezdett igazán tanulni, s nem sokára az új irodalom fejévé, vezetőjévé avatták... Kisfaludy kipróbált jelleme s világlátott szelleme rendületienül vezette az új irodalmat magasztos czéljai felé. Irányt adni, kormányozni csak Kisfaludy volt hivatva az akkor élő írói nemzedék tagjai közül. Nemcsak tanulmánya, tapasztalata és költői dicsősége, hanem előkelő íinom modora és kedvessége is vonzotta az iÇabb írókat. A rakonczátlan diák, gyűlölt fiú nemcsak ősi családjának és megyéjének, hanem hazájának is büszkesége lett. Ha most kérdezzük, a szegény vándorfestő, aki valamikor egy szegény vargánál nyomorogva tengődött, hogyan juthatott a dicsőség oly magas polczára? Nem késünk rá felelni, hogy egyrészt az élet küzdelmei és szenvedései, másrészt az országos elismerés és méltánylás által. Életében mindegyikből bőven kijutott Kisfaludynak. Többé nem érzi az élet keserűségeit, nem érzi a dicsőség tömjénfüstjét, mert a sír minden bút és örömet beterített, de ott lebeg alkotásain a halhatatlanság élő koszorúja." (GyH 1892. okt. 2. 2.) 3. kép Pesky (II.) József: Kisfaludy Károly 1833 k. (Magyar Tudományos Akadémia) 6. Lasz Samu drP főreál gimnáziumi tanár Kisfaludy Károly irodalmi működését méltatva a szépirodalom társadalmi, nemzetformáló szerepéről értekezett: „A holnapi napio nemcsak a magyar irodalom ünnepe leszen, hanem a nemzeté, mely megüli illő kegyelettel. Nemzeti ünnep; fénye onnan sugárzik vissza ezen az ünneplőn a fényes ércről. Zászló alá gyülekeztünk: szívünkben az emlékezés húrja, lelkünkben amaz elhatározás, hogy hívek maradunk a lobogóhoz, melynek hármas színén, szent háromságban ragyogott ez a három szó: »nemzetiség, hazafiság és reform«. Kisfaludy és követői, az irodalom halhatatlan héroszai tettbe fejtették a hármas jehgét. A nemzetiséget szolgálták - miként magunk előtt elmondották hivatottabbak - nemzeti nyelvünk művelésével; a hazafiságot, azzal, hogy munkáik a magyar história éltető emlőjéből szívták az életerőt, a reformot pedig az ízlés nemesítésével s a nyelv újításával indították. Az irodalom mesgyéjén elhullajtott mag, hatalmas sudarú, majd terebélyes 127