Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Domonkos Ottó: Egy beledi mézeskalácsos és gyertyaöntő műhely munkája és felszerelése

DOMONKOS OTTÓ EGY BELEDI MÉZESKALÁCSOS ÉS GYERTYAÖNTŐ MŰHELY... 25. kép Márcos poharak, Keszthely XX. század eleje (Méretek: 0: 7,5 cm -» 9,3 cm m: 17,5 cm -» 19 cm Ltsz.: 2005. 1.1. -» 4. Adorján Attila felvétele) sőnek 50-55°C a merevedési szintje, a méhviasz pedig már 60-62 fokon is szilárdul. A mézeskalácsosok természetesen a lépekből nyert viaszt kívánták elsősorban feldolgozni. Erre szolgáltak az egyszerű szerszámok. A méhviaszt a három lábon álló „kalapba" öntötték meleg állapotban és parázs alátéttel tartották a kellő hőfokon, amit tapasztalat alapján ítéltek kedvezőnek, vagy sem. A vörösrézből alakított püspökkalapforma edény fölé nyúlott a mellé állított, tengelyen vízszintesen forgatható öntőkerék, a „ring". Ennek peremébe 2-2 centinként szöget vertek, melyekre hurkolt végű, „csattos" pamutfonalakat akasztottak körbe, a kívánt gyertya méretének megfelelően. A mester az öntőkanállal, a „sefhi"-vel merített a viaszból és óvatosan a bélre öntött belőle. A viasz megtapadt a bélen, de mire körbe ért az öntéssel, már annyira megmerevedett, hogy megállás nélkül lehetett folytatni a munkát. A „hizlalás" során a gyertya alsó vége vastagodott hamarabb, ezért a kívánt vastagság felénél lehúzták a gyertyákat. A táblán mángorlóval hengergették a még képlékeny anyagot, majd az alsó végéről az ún. „stucni"-val (20-25 cm hosszú, 7 cm széles, egyik oldalára élesedő faléc) levágták a viaszt úgy, hogy 2-3 centire kilátszszon belőle a bél. így lehetett megfordítva visszaakasztani az egyes darabokat a kerékre. Az öntést folytatva kiegyenlítődött a vastagság. Ezt követően ismét a táblára kerültek a gyertyaszálak. Mángorlás után a stucnival mindkét végéből levágtak egy-két centit. A gyújtásra szánt végén pedig kúposra vékonyították a gyertyát. (26-28. kép) Szentelésre a gyertyát 40-50 centiméter hosszúra készítették, kb. két centi vastagságúra. Ezeket az első világháborúig díszítették is színes viaszrácsozással, piros és zöld keskeny csíkokkal. Középen pedig zöld rózsalevelet és piros kis rózsafejeket ragasztottak olvasztott viasszal. A gyertya végébe egy hegyes keményfa darabbal lyukat fúrtak, hogy a templomi gyertyatartókba könnyebben lehessen megállítani. „Fürmli"-nek nevezték a 89