Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)
Muzeológia–Közművelődés - Almási Tibor: Salamon Nándor köszöntése
ARRABONA 2005. 43 / 1. _ _ MUZE QLQGI A - KÖZMŰVELŐDÉS SALAMON NÁNDOR KÖSZÖNTÉSE Aki közelebbről ismeri, annak is hihetetlennek tűnik a makacs tény: Salamon Nándor idén, 2005-ben tölti be 70. életévét. Nem könnyű néhány keresetlen mondatban szólni róla annak, aki szakmai örököseként folytathatta, folytatja az általa megalapozott munkát, akinek gondjaira bízatott az a szellemi hagyaték, melyet évek kitartó munkájával éppen ő teremtett meg a városnak, a megyének. Salamon Nándor a Xántus János Múzeum művészettörténészi beosztásába 1972ben került, miután elvégezte tanulmányait a szegedi Pedagógiai Főiskolán, majd oktatóként dolgozott Pápán, Csóton és Győrben. Mint rajztanár és állandó kiállításrendező, Salamon Nándor már jóval a 70-es éveket megelőzően elkötelezte magát a képzőművészet népszerűsítése mellett. Első írásai a 60-as évek elején jelentek meg, és azóta megszakítás nélkül látnak nyomdafestéket a legkülönfélébb kulturális- és szakfolyóiratokban, napilapokban. Az 1995-ben Szombathelyen kiadott „Salamon Nándor írásai" című bibliográfia impozáns számú (1064) publikációját regisztrálhatta. Ha Salamon Nándor csupán ennyit tett volna a közösségért, ez is felérne egy teljes életművel. De ő ennél sokkal többre vállalkozott. Heitler László festőművész szavaival élve: „...beszélt, vitatkozott, érvelt, ment, keresett, kért, kilincselt, ismeretségeket kötött, szervezett, rendezett, tette szívvel és kötelességtudással a rábízott munkát." Hogy e sokirányú, embert próbáló tevékenységnek mi lett az eredménye, azt felsorolni is sok lenne. Ami a Xántus János Múzeum szempontjából a legfontosabb és legfigyelemreméltóbb, az az, hogy Salamon Nándor néhány év alatt szinte a semmiből hívta életre az intézmény modern képzőművészeti gyűjteményét, és az ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódó szakadattárat. Személyes kapcsolatait latba vetve gyarapította e kollekciót újabb és újabb, a kortárs magyar képzőművészet jeles képviselői, illetve a meghatározó helyi, győri alkotók műveinek sokaságával. Közben aktív kezdeményező- és szervezőként ott bábáskodott a Kovács Margit-, Patkó Imre- és Borsos Miklós-gyűjtemények megnyitásánál, ez utóbbiért minisztériumi nívódíjban részesült. Elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy a 70-es évektől a megyei Felszabadulási, a Kisalföldi, a Dunántúli és Észak-dunántúli Tárlatok folyamatos megrendezésével egyrészt bemutatkozási, megmutatkozási fórumot teremtett a mind nagyobb számú megyei alkotóközösségnek, másrészt Győr-Sopron Megye képzőművészetét bekapcsolta a nagy, országos szellemi vérkeringésbe. És akkor még nem is szóltunk egyik legnagyobb, úttörő vállalkozásáról, az 1998-ban megjelent „Kisalföldi művészek lexrkoná"-ról, amely több évtizedes, alapos kutatómunkájának eredményeit összegezte. Salamon Nándor szakmai „jótéteményeit" hosszú oldalakon keresztül sorolhatnánk tovább, ám ez alkalommal megelégszünk azzal a megállapítással, hogy 1984ben, amikor felcserélte győri művészettörténészi munkáját az újonnan létesített Szombathelyi Képtár igazgatásával, a Xántus János Múzeum, de a város és a megye is, egy nagy tudású, a képzőművészeti értékek felfedezése és megmentése iránt mindig is elkötelezett „napszámossal" lett szegényebb. Most, 70-ik életévének betöltésekor mit is kívánhat mást a személyes példát, kitartást követni igyekvő utód Salamon Nándornak, mint további derűs-munkás éveket jó erőben, egészségben. Almási Tibor 356
