Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Almási Tibor: Évről–évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből, I. 1896–1900

ALMÁS! TIBOR ÉV

RŐL - ÉVRE / FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL rendezzen „fölolvasással és művészi előadásokkal összekapcsolva. Vándorkiállításokat s helyenként egy-egy boltot nyisson a képárusítás állandó berendezésére." Ezzel az akcióval „meg kell győzni a közönséget, hogy olcsó áron szerezhet be műértékkel bíró dolgokat és föl kell világosítani, hogy lelketlen kromó képei a legízlésesebb szalon falát is bepiszkítják." A Nemzeti Szalon „áldásos tevékenysége" mellett, a közízlésnevelésben meghatározó szerep hárul a családra és ezen belül az édesanyára, akinek többek között az a hivatása, hogy megtanítsa „a lelkes magyar ifjúságot" arra, „hogy kell szeretni a szép alkotásokat, ezeket a művész lélekből előtörő fénysugarakat." A művészet szeretete aztán az ifjakat „nemessé" és „emelkedett" lelkületűvé teszi, „megtisztítja a szíveket a földi salaktól, hogy annál könnyebben emelkedhessenek azután magasabb régiókba, fényesebb csillagokba."

30 Bár a Győri Hírlapban közreadott írásnak nem lett azonnali, közvetlen hatása a városban, mégis megvolt az az érdeme, hogy felhívta a figyelmet a vidék kulturális felemelkedésének szükségességére, és egyik javaslata beépült abba a jó néhány évvel később megvalósult program-intézkedésbe, melynek lényege az volt, hogy a Nemzeti Szalon a Jelentékenyebb központokban fiók-társaságokat vagy legalább is műpártoló köröket csináljon." Olyan helyeken, mint Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Arad, Szeged, Nagyvárad, Debrecen, Győr, Szombathely, Pécs, Szatmár stb. „állítsa föl a magyar művészet előőrseit és szervezze mielőbb a műpártolást."

31 E javaslat a XX. század első évtizedében öltött konkrét formát, amikor az ország nagyobb s kisebb településein sorra-rendre alakultak meg a képzőés iparművészeti társulatok, a helyi művészetet támogató, a lakosság, az emberek ízléspallérozását célzó egyesületek. 1899 Hogy a vidék kulturális helyzetének jobbítása mennyire időszerű és sürgős megoldást kívánó probléma volt, jól jelzi az is, hogy a közfigyelem ébrentartásának szándékával az ügy iránt elkötelezett helyi „szószólók" rendszeresen felvetették a bonyolult és szerteágazó - a társadalmi, gazdasági, kulturális szférát egyaránt érintő - kérdés egy-egy újabb és újabb, megfontolásra érdemes vetületét, aspektusát. Ilyen előre mutató, rövid időn belül országos mozgalmat kiváltó javaslatnak bizonyult az, hogy a nagyobb településeken kialakításra váró kutúrpaloták, kultúrotthonok, a vidéki városok kultúrreformjának egyik kiinduló pontjává, állandó bázisává kell váljanak. A heves polémiáktól kísért kezdeményezés győri „visszhangjából" képet nyerhetünk arról, hogy mi is volt tulajdonképpen a vita tárgya, a megmozdulás eredeti célkitűzése. „Akik képkiállításokkal, felolvasásokkal, hangversenyekkel s hasonló beváló, de mégis mulóságos eszközökkel akarják a vidéken a kultúrát és a kultúra iránt való érzéket gyarapítani, azok nem mélyednek el a baj gyökeréig - olvasható a Győri Hírlap H. J. monogramú szerzőjének írásában. Ideig-óráig tartó érdeklődést az ilyen eszközök is tudnak kelteni egyes művelődési kérdések iránt, de állandó hatással az ilyen eszközök nem lehetnek egy-egy városnak művelődésére. Állandó hatást csak állandó eszközökkel lehet elérni."

32 Hivatkozva a már bevált, jól működő szegedi példára, az értekező véleménye szerint, ilyen „állandó megoldást" kínál a kultúrpaloták vidéki hálózatának megteremtése, kiépítése, amelynek érdekében „mostanában mozgalom indult meg... E mozgalmat - folytatja értekezését az újságíró - nem kell félreérteni. Nem arról van szó, 293