Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Géber József: Boldogasszony csipkéje, avagy a ménfőcsanaki málnatermesztés százhúsz év, II. rész

GEBER JÓZSEF MÁLNA TERMESZTÉS GYŐR-MÉNFÓCSANAKON II. RÉSZ Mielőtt viszont elérte volna ezt az állapotot, az új telepítésnek ott kellett díszleni a kert másik szegletében. Egy harmadik darab 4-6 éves málnának pedig a termőképesség csúcsán kellett lenni. Ilyen stratégiai helyzetet teremtve nyugodt szívvel ki lehetett vágni az öreg málnást, és pár év pihentetés után újra lehetett telepíteni a területet. Azért kellett a „folyamatos" málnatelepítés, hogy mindig legyen fiatal, termőképességének teljében levő terület, ami a család folyamatos mellékjövedelmét biztosította. A telepítésre kijelölt területet elő kellett készíteni, melynek első lépése a kijelölt terület tápanyaggal való feltöltése, trágyázása. A paraszti gazdaságok, és később a háztáji gazdaságok biztosították az istállótrágyát az állatokkal nem foglalkozó termelők számára is. Az istállótrágyával jól „beganézott" málnaföldet csak egyszer szántották meg, mert a többszöri szántás kiforgatta volna a trágyát. Egy 400 Döles terület trágyaigénye egy kocsi „gané" volt. Egy nagyobb lovaskocsira 50 q trágyát lehetett felrakni, amit ősszel az elterítés után azonnal beszántottak, vagy megástak. A szántást egy, esetleg két lóval könnyen megoldották a hegyre hosszan felfutó kertekben. A kistraktorok, vagy a téesz traktorjai csak a könnyebben megközelíthető kertek vagy szántóföldi területek megmunkálásába tudtak bekapcsolódni. A málna ültetésének idejére kétféle lehetőség adódott: ősszel és kora tavaszszal. Mindkettő elfogadott volt. Sok esetben nem az elhatározás döntött az időpontot illetően, hanem az időjárás befolyásolta a megvalósítást. Az őszi ültetés előnyének a meggyökeresedést, és a gyökerek beiszapolódását tartották. Az ültetéssel egy mélyedés keletkezett a tőnél, és oda összefolyt a téli csapadék, ami a földnek a gyökerekhez tömődését segítette elő (VIII.). A tavaszi ültetést korán kellett végezni, mert a málna már hamar elkezdett hajtani, emiatt tartották jobbnak ezt az időpontot, mert a szaporítóanyagon is megmutatkozott, hogy életképes-e. Kevesebbet kellet így pótolni, és a kifagyás veszélyét is kiküszöbölték. A málnaterület beosztását mindig a terület alakja és elhelyezkedése határozta meg. Kiszámolták a termesztési módnak megfelelő sor-, és tőtáv alapján, hogy hány sor fér el a területre és mennyi vessző szükséges az ültetéshez. A hagyományos gyalogművelési mód azt jelentette, hogy a sortávolság „hát régen azt mondták, hogy 1 lípés" (XVII.) kb. 80cm-l méter, a tőtávolság pedig 50 cm volt. Ekkor a málnát mindenféle karó, támrendszer nélkül sorba ültették. Ménfőcsanakon a 70-es évekig a hagyományos művelési mód jellemezte az ültetvényeket. Ez összefügg a tárgyalt fajták és fajtaváltások kérdésével, mert a kordon használata csak a Mailing fajtákkal (Angol L, Angol II.) jelent meg vidékünkön. A kordon megjelenése megváltoztatta a telepítési, termelési módot is. A sortávolság a magasabbra hagyott szárak végett 1,5-2 méterre nőtt, míg a tőtáv 5060 cm maradt. A két méteres sortávot a gépi művelés is indokolta, de a fontosabb szempont az volt, hogy a málnát minden oldalról érje a napfény. Az ültetéskor, de legkésőbb a hajtások megjelenéséig meg kellett építeni a kordont. A támrendszerek plusz költséget jelentettek, ezért nagyon nehezen terjedtek el. Ennek többféle formája van, más-más céllal. Sok helyen napjainkig az ikerhuzalos kordon egyszerű változatát alkalmazzák, ezt mutatja egy Angol Il-es ültetvényben az itt látható. (4. kép) A 10 méterenként levert karók közé drót helyett a Graboplast gyárból származó hulladék műbőrcsík-párt feszítettek ki. Ezek közé fűzték be a vesszőket. Funkciójuk az, hogy a terméstől roskadozó vesszőket megtartsák, ne érjenek a földre. Egyszerű és olcsó megoldás, folyamatos karbantartást igényel. 103