Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Balázs Tibor: Rábaközi móringlevelek a Csornai Múzeum gyűjteményéből (1772–1900)

.' \BONA 2004. 42/ 2. TANULMÁNYOK A móringolás időben és földrajzilag is változott, mindenhol számos helyi sajátosság, szokás kapcsolódott hozzá. Már a XVIII. századtól két fő típusáról beszélhetünk: a Dunántúlra jellemző és az alföldi típusról. A vidékünkön elterjedt és a most bemutatott móringlevelek is az előbbi csoportba tartoznak. A dunántúli típusú móringszerződésekre a kölcsönös móringolás a jellemző, valamint az, hogy általában csak arra az esetre érvényesek, ha a házasság gyermektelen marad. Ennél a típusnál a móring jegyajándékként is értelmezhető, pontosabban fogalmazva eljegyzéskor adott ajándékozási ígéretnek. A móringban a Dunántúlon, s jelen rábaközi móringlevelekben is szinte kizárólag ingóságok, illetve készpénz szerepel, szemben azzal, hogy az Alföldön a szerződésekben ingatlanokat is móringoltak (Tárkány Szűcs 1980. 150.). (Kivételnek a kölcsönösen minden vagyonukat móringként felajánlók, illetve az elhunyt férj házában való lakhatás haszonélvezete számít, melyekre itt a Rábaközben is több példa volt.) A bemutatott XIX. századi móringleveleken megfigyelhetjük ennek a forrástípusnak az egységesülését, standardizálódását (Dominkovits 1992. 21.). Amíg a század elején és a korábbi móringlevelekben még több egyéni formai jegy fedezhető fel, addig ez az 1870-es, 1880-as években íródottakon már kevésbé tapasztalható. Ez a jelenség is összefügghet a móringszerződéseknek a Rábaközben való széles körű elterjedésével, a szerződések írásba foglalásának gyakoribbá válásával. Országos öszszehasonlításban is az ország nyugati részében volt a legelterjedtebb a móringolás (Tárkány Szűcs 1979. 553.). A móringlevél fogalmán olyan szerződést értek, melyet a házasulandó felek kötöttek egymással és szerepel benne a móring lekötésének mozzanata („móringulok", „ajánlok", „hitbérül lekötök" stb.). Ezeket a szerződéseket többféle megnevezéssel illették a múltban. Előfordul például a móringlevél, obligator levél, házassági szerződés vagy egyezség elnevezés is. Jelen rábaközi szerződések legtöbbje a házassági szerződés nevet viseli. Az egységesülés a megnevezésben is megfigyelhető. Ezen szerződések egy jól behatárolható időszakból, főként a XIX. század második feléből valók. A vizsgált időszakban a Rábaköz lakosságát tekintve túlnyomórészt római katolikus vallású és főként mezőgazdasági foglalkozású volt. 1850ben például Csorna mezőváros lakossága több mint 90%-ának a földművelés volt a foglalkozása (Ollram 1941. 29.). De a Rábaköz népének még a XX. század elején is kb. 75%-a foglalkozott földműveléssel és állattenyésztéssel Fenyvessy Jeromos szerint (Fenyvessy 1947. 24.). A rábaközi gazdacsaládok általában népesek voltak. Örökösödés útján földjük gyakran nagyon megoszlott, elaprózódott. Földet vásárolni pedig, a sokszor egészen irreálisan magas földárak miatt, csak nagy áldozatok árán volt lehetséges (Soproni 1940. 91.). Természetesen határozta meg tehát gondolkodásukat, törekvéseiket a földhöz való ragaszkodás. így befolyásolta a házastárs kiválasztását is. A Rábaközben nem vették szívesen, ha egy lány más falubeli legényhez ment férjhez. (Ugyanakkor, ahogy a közölt móringlevelekből is látszik, volt erre is példa.) A jellemző az volt, hogy a fiatalok általában saját falujukból választottak maguknak hasonló anyagi helyzetű házastársat. Ez megnyilvánult az egyforma értékű kölcsönös móringolásban is. Erős társadalmi elvárások is meghatározták, hogy nagyjából egyforma anyagi hátterű fiatalok házasodjanak össze, sőt a házasságkötés legtöbbször a szülők beleegyezésétől függött (Tárkány Szűcs 1980. 119.). Természetesen a fiatalok és a szülők az anyagi szempontokat igyekeztek összekapcsolni a kölcsönös hajlandósággal, és azzal, hogy a leendő feleség, illetve férj jó dolgos, munkabíró, és tisztességes életű legyen. Fenyvessy Je82