Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Tóth Henriett: Apollón és Marsyas mítosza a győri Xántus János Múzeum egyik kőemlékén

ARRABONA 2004. 42 / 2, TANULMÁNYOK így szerepel Ovidiusnál is. (Schober 1923, Erdélyi 1950. 72-84., Ovidius 1975.) E lendületes, térdeplő, lobogó köpenyével mégis méltóságot sugárzó figura számos további kőemléken visszaköszön, melyek az Achilleus lábai előtt a Hector holttestéért „leboruló" Priamos királyt mutatják. A domborműveken Priamos mellett Orestes, Perseus vagy Mithras isten hátát-testét borítja hasonló, csak kivitelezés tekintetében más-más chlamys, melynek ilyetén megjelenítése nem lehet véletlen. Az isteni-királyi fennség, méltóságával ruházza fel viselőjét e ruhadarab, így a tanítvány, Olympus révén tán a szent király-mester Marsyast is? C) A kiemelt, talapzaton álló Apollón tálat, valószínűleg áldozat bemutatásakor használatos tálat tart kezében, ami ugyancsak alátámasztja azon véleményünket, hogy puszta vetélkedésen túl súlyosabb mondanivalót közvetít a relief. Sajátossá teszi e domborművet ezen túlmenően az is, hogy valójában egy narratív ábrázolást láthatunk, ami három összefüggő jelenetsort vonultat fel: a büntetésre váró Marsyast, a mesteréért könyörgő Olympust, s magát az áldozatot, a szatír megnyúzását. Nem állítjuk természetesen, hogy ez megoldás csak itt fordul elő a kőemlékes anyagban, azonban nem is gyakori. Ám kétségtelenül egy tehetséggel és fantáziával megáldott kőfaragó műve, aki mintakönyvek alakjaiból, sémáiból, kompozícióiból egyedit igyekezett alkotni. Természetesen hathatott a faragás kivitelezésére a megrendelő C.Iulius Severinus ízlése, gondolatvilága is, aki, ne felejtsük el, a brigetioi legio kiszolgált katonájaként számos, akár a helybeli műhely által, készített sírkövet láthatott, s akár azok hatására szeretett volna magának valami egyedi síremléket állítani. Az sem mellékes, hogy Zalavár egyaránt hatósugarába esett Carnuntum és Aquincum faragóinak, s a röpülő chlamys - mai megfogalmazással élve - tekinthető akár az aquincumi műhely védjegyének is. S ha félre tesszük az ember állandó becsvágyát, hogy mást, valami sajátosat hagyjon maga után, ha a reliefet egy isten és egy szatír puszta vetélkedéseként értelmezzük csupán, akkor is megérthetjük Iulius Severinus választását: a satyroi, Bacchus-Dionysos szerelemmel, élettel teli kísérői az örök körforgást, a halál utáni újjászületés ígéretét testesíthették meg számára. Üzenetét, igényes kivitelezését tekintve C. I. Severinus sírkövére is rávéshették volna egy másik győri emlékünk latin-görög töredékesen fennmaradt feliratát. A latin rész arra kéri „az arra járót, hogy álljon meg [a sírnál], olvassa el [a rávésett szöveget] és ne mondjon.... talán egy rossz szót se a holtakra". A töredékes görög szöveg pedig kiegészítésben: „Légy üdvöz, Diophantos, senki sem halhatatlan." (Szőnyi 2003. 31.) JEGYZETEK 1 A Lapidarium vezetője műfajából következően nem törekedhet a tudományos teljességre. 2 CSIR VII. 1991., CSIR Vm. 1994., E. Pochmarski 1998., Schober 1923. 3 Naso 1975. 167. p. 28