Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)

DR. BÁNGEGYI JÓB EGY ELFELEJTETT DUNÁNTÚL! FESTŐ Külföldi tanulmányutak Első külföldi tanulmányútja 1925. augusztus havában Ausztrián és Csehszlovákián keresztül Németországba vezetett, nővérével és sógorával, Dörfler Nándor műszaki tanácsossal hosszabb autókörutat tettek, és ennek során a fiatal festő különösen Drezda, Lipcse, Berlin és München művészeti gyűjteményeivel ismerkedett meg behatóan. Főképp az olasz és német reneszánsz nagy alakjai vonzották, a délieknek formai és kompozíciós szépségei, diadalmas életöröme, az északiaknak elmélyedő lelkisége ragadta meg figyelmét, az előbbiek közül Mantegna, Giorgone, Tizian, Luini, Andrea del Saite, Paolo Veroneze, a németek közül főképp Dürer és Holbein, Anselrn Feuerbach és Arnold Bőcklin váltak kedveltjeivé. A következő év nyarán (1926) és őszén Ausztriában időzött ismételten. A bécsi múzeumok kimeríthetetlen képzőművészeti anyagának vonzásából kiszakadva, a karinthiai Weissenseeben állapodott meg: a kies alpesi táj valósággal rabul ejtette. Különösen reggeli megvilágításban élvezte és festette a párás mezők, nádasok övezte hegyi tavat, háttérben a hegyekkel, fenyvesekkel, szinte érezzük itt festett képein az alpesi vidék élesen hűvös levegőjét. Érdekes, hogy ebben a környezetben alig érdeklik az emberek: a táj a maga egyedülvalóságában jelenik meg képein, legfeljebb az elszórtan levő házikók, halászkunyhók emlékeztetnek az emberi környezetre. Laendler István esztétikai látásmódjának, belső gazdagodásának kibontakozásában talán legjelentősebb az 1927. esztendő. Ez év február 15-én indult el Franciaországba, és másnap megérkezett Párizsba. Nem azért, hogy belevesse magát a Szajna-parti metropolis éjszakai mulatóhelyeinek forgatagába. Tanulni akart, mentül többet; úgy gazdálkodott pénzével, hogy minél tovább időzhessen a Louvre és Luxembourg Múzeum világhíres termeiben, a milói Venus és Mona Lisa társaságában, és telítődjék évezredek alkotó halhatatlanjainak szellemével. Elmélyedő szemlélődésen kívül több hónapon keresztül fáradhatatlanul rajzolt és festegetett. Azonos méretben pompás másolatot készített Holbein Reine Anne de Cleves című világhírű festményéről. Az újabb kori francia mesterek közül Delacroix, Manet és főképp Cezanne alkotásai hatoltak rá termékenyítőén. Párizsból kirándulásokat tett a vidékre, Beauvoi, Boulogne-sur-Mer kikötőjének színpompás élete, Rouen és Amién hamisítatlan eredetiségben megőrzött, patinásán régi utcaképei ragadták meg leginkább festői képzeletét. Az élmények Belgiumban folytatódtak április-május folyamán, Brüsszel, Anvers, Furnes-Venre és Bruges (Brugge) képtárait tanulmányozta, Rubens, a Van Eyk-testvérek, Hans Meniing, Van der Weyden társaságában időzött legszívesebben. Brugge Velencére emlékeztető, csatornákkal, hidakkal keresztül-kasul átszőtt utcáitól, szűk sikátoraitól, víztükörben megkettőzött vörös tetős öreg házaitól alig tudott megválni. Sok rajzot, impresszionista technikával festett olajképet hozott innen magával, bruggei képei az egykor virágzó kereskedelemtől zajos, ma inkább emlékmúzeum jellegű városnak kissé dermedt hangulatát sugalmazó erővel tolmácsolják. Hazafelé utaztában néhány német város gyűjteményeit tekintette meg, megint hosszasabban időzött Münchenben, a város pompás gyűjteményeit tanulmányozta és lélekben felfrissülve, tudásban, tapasztalatban, világ- és emberismeretben elmélyülve, sok szép képpel és emlékkel érkezett vissza hazájába. Budapesti műtermében szívesen mutogatta egyelőre csak övéinek és jó barátainak művészete legújabb termését, szerénysége és önkritikája azonban nem engedte, hogy a nyilvánosság elé lépjen képeivel. Még mindig úgy érezte, hogy fejlődnie, érlelődnie kell, fáradhatatlanul dolgozott, és egy újabb utazás terveit szövögette. Az indítást ezúttal tőlem kapta. 1925 nyarán két 187