Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Városi Ágnes: A Zemplenszky fazekas-kályhás család Magyaróváron

ARRABONA 2004. 42 / 2. TANULMÁNYOK pust elevenítette fel Zemplenszky Gyula, sikeresen meghatározva ezáltal a műhely jövőjét, amely így a megváltozott igények és ízlésvilág mellett is fenn tudott maradni. A nagyapja és apja műhelyében is gyártott csempekályhákra ma már nem mutatkozik olyan kereslet, a népművészet újrafelfedezésével és a XX. század végén megváltozó lakáskultúra és piaci feltételek javulása révén azonban, a népies szemeskályhákból tágabb körzetben évente van egy-két megrendelés. Ezekre a kályhákra nem csupán a megyében, hanem Kőszegen, Szombathelyen, Pázmándon, a Velencei tó és a Balaton partján is talál megrendelőket. A Zemplenszky műhelyet apa és fia a '70-es évektől közösen vezette. A régi kapcsolatokat (a beszerzés és az értékesítés során egyaránt) inkább az idősebb Zemplenszky ápolta, míg az újabbakat többnyire fia. A közös munkának az apa váratlan halála vetett véget 1987-ben. Ekkortól irányítja ifjabb Zemplenszky Gyula a műhelyet, mely az utóbbi időben újra családi összefogással dolgozik. Zemplenszky Gyula felesége és gyermekeik - akik szintén kitanulták a kerámiaművességet, de művészeti képzésben is részesültek - egyaránt segédkeznek a munkában. (6. kép) Kívülállók az utóbbi évtizedekben már csak inasként, vagy alkalmilag dolgoztak itt. A családi munka, a két generáció egymásmellettisége a kezdetektől segítségére volt a fejlődésnek, hiszen a kísérletező kedv, a korszerűbb eszközök, és anyagok megismerése iránti igény a minőségbeli előrelépést szolgálja. Az agyagárugyár szakmai színvonaláról tanúskodik, hogy már alapítója is nyert arany és ezüstérmeket helyi iparkiállításokon. Fia úgyszintén kapott elismeréseket munkájáért a szövetkezettől, ifjabb Zemplenszky Gyula pedig már országos kiállításokon, pályázatokon szerepel eredményesen. 1983-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1991-ben pedig a Népi Iparművész címet. A Zemplenszky-dinasztia mosonmagyaróvári működésének 100 éves jubileuma alkalmából 2000-ben kapott díszoklevél és „Mosonmagyaróvárért" emlékérem is mutatja, hogy a család, még ha nem tősgyökeres is Magyaróváron, de XX. századi munkásságávaljelentős szerepet vívott ki magának a város és a környék kézművességében. A díjak és oklevelek sokasága jelzi a családi ipar művészivé való fejlődését, de egyben a tágabb értelemben vett kézművesség fejlődési tendenciája is megmutatkozik benne. A családi műhely története jól példázza, hogy Magyarországon a XX. század során milyen lehetőségek nyíltak a kisipar továbbéltetésére, s hogy a tudatosság nagyobb mértékű megjelenése, a művészi színvonalra való törekvés és a népi hagyományok ötvözése az önálló gondolatokkal, alkotóképességgel hogyan vezet el a népi kismesterségtől a népi iparművészethez. 126 6. kép Zemplenszky Gyula Sopronhorpácson kályhát épít fiával. (2003.)