Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)

Szabó Péter: A győri kézművesek barokk kori vallási kötelezettségei

ARRABONA 2004. 42 / 1. SZENT-KÉP-KÜLTUSZ A céhek szerepe a katolikus restauráció stratégiájában A városi polgárság és különösen a kézműves szervezetek vallásos jellege, egyházi kötődése tehát mind eredetét mind hagyományait tekintve egyértelműnek tekinthető. Az általunk vizsgált barokk korszakban e vallásos kötődésnek új dimenziókat adott az ellenreformáció (Gecse 1975, 307). A katolikus restauráció stratégiáját meghatározó tridenti zsinat részletes egyházrendészeti határozataival, a reformáció visszaszorítására alkalmas stratégia sikere érdekében egyértelműen meghatározta a hívek kötelezettségeit. Rendkívül taktikusan és kiváló módszertani alapossággal dolgozta ki harci módszereit, melynek egyik lényeges hatáseszköze a meghökkentően fényes nyilvános demonstráció volt. Ezekben a processziókban fontos szerep jutott - a diákság, katonaság mellett - a reprezentatív testületi fellépésre és jelentős városi rétegek mozgatására alkalmas kézműves céheknek (Bánkuti 1962, 181-187). A katolikus restauráció feladatai a török megszállás után Bár rendelkezünk adatokkal a céhek középkortól meglevő jámbor tevékenységéről, a Győr török megszállásával járó pusztítás és feltehetően a reformáció térhódítása következtében megtizedelt forrásanyagban csak elvétve találkozunk a céhek XVI. századi vallási kötelezettségeivel. Ugyancsak hiányoznak az ilyen értelmű cikkelyek a győri céhszabályok számára mintául vett XVI. századi - más városoktól származó - privilégiumokból is. A jámbor kötelességekre vonatkozó elvárások a XVII. század első éveiben újjászerveződő, illetve újonnan alakult céhek - káptalantól származó - artikulusaiban, megerősítő záradékaiban bukkannak fel (XJM.Céh.53.11.10.; 54.4.3.). A céhek életében a középkortól természetesnek tartható vallásos szellem újjáéledését az ellenreformáció deklarált szándékaival hozhatjuk kapcsolatba. Győrnek a töröktől való visszafoglalása után a városba visszatelepült egyházi hatóságnak nemcsak a háborús pusztítás következményeivel, hanem a jelentős teret nyert reformációval és az egyre nagyobb hatósági jogkört kierőszakoló várkapitánysággal is szembe kellett néznie (Bedy 1933, 147161). A káptalan működésének anyagi alapjait a jelentősebb javadalmak, földesúri alapítványok jelentették, a protestáns többségű városban nem mondhatott le a céhekbe szervezett kézművesség pénz- és gyertyaadományairól, a miseszolgáltatásból származó jövedelemről. Még kevésbé a céheknek az egyházi rendezvények fényét növelő testületi részvételéről, a körmenetek demonstratív felvonulásairól. A kézműves polgárság egyházi kötelezettségei a földesúri fennhatóság deklarálását is jelentették a várkapitányság önálló katonai-közigazgatási jogkörével szemben. Különös jelentőséget adott ennek az a tény, hogy a várkapitányok elkülönült hatósági jogkörébe vont katonaság és a kiszolgálásukra Győrbe települt iparosok többsége a reformált vallások híve volt. A reformáció elleni küzdelem a székeskáptalan számára egyet jelentett a földesúri érdekeit sértő, önkényeskedő katonai hatósággal szembeni fellépéssel. Ebben a kusza társadalmi, politikai szituációban még az állami politika szintjére emelt ellenreformáció közös feladatai sem jelentettek kezdetben állandó érdekegységet az egyházi földesúr és a katonai hatóság viszonyában. A protestantizmus elleni harc idején is határozottan elkülönítették hatáskörüket. A püspök86