Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tóth Imre: A „szebb jövő szivárványhídján”. Széplelkek és realisták a nyugat-magyarországi kérdésről 1932–1936

ARRABONA41.2003. TANULMÁNYOK vezetni, hogy Ausztria Németországgal csatlakozva, a nyugati részek Néme­tországhozfognak kerülni. " A képviselő úgy tudta, Győrhöz egészen közel is azzal agitálnak a nyilaskeresztes mozgalom mellett, hogy ha politikájuk sikerre vezet, egészen a „vizek városáig" fog majd terjedni Németország határa. Meskó Zoltán igyekezett cáfolni a pángermán és a nemzetiszocialista mozgalom azonosságát. Östör felszólalására adott válaszában sietett kijelenteni, hogy mozgalma száz százalékig nemzeti, az államfő iránti hűséget, és a száz százalékos nacionalizmust hirdeti. Első feladata pedig nem a revízió, hanem a régi határok visszaszerzése. Meskó hangsúlyozta, hogy a mozga­lomnak nemcsak Nyugat-Magyarországon, hanem a Duna-Tisza közén, Debrecenben és másutt is talaja van. Kikérte magának, hogy irányzatukat a „Győrig, vagy talán a Balatonig terjedő német határokról szóló mesékkel" kompromittálják. Az irányzat "világapostolával" szembeni bizalmatlan­ságot azzal a történettel igyekezett eloszlatni, hogy Hitler - szemben Dolfussékkal - nem engedett megrendezni a burgenlandiaknak egy kiállítást, mely az elszakított Nyugat-Magyarországot is bemutatta volna Berlinben. Hitler azzal indokolta döntését, hogy a terület státusza vita­48 tott 40 A téma hazai interpretációi közül szélsőjobboldalról Szálasi Ferenc elképzelései jelentettek némi újdonságot. Szálasi 1935-ben jelentette meg Cél és követelmények című dolgozatát. Az ebben szereplő „Hungária Egyesült Földek" elnevezésű térképvázlat az nagyjából az egykori Laj­tabánság területét „Nyugati Gyepű" néven kapcsolná be a „Magyarföld" vérkeringésébe. Új Hungária koncepciója föderatív jellegű, nemzetiszo­cialista Nagy-Magyarország megteremtésére szólított fel. A különféle autonóm területek között felsorolt „Nyugati Gyepű"-höz az országtól elcsatolt burgenlandi részek és a nyugati határszegély (Sopronnal, Ma­gyaróvárral és Szentgotthárddal) tartozott volna. Nem különbözött a többi elképzeléstől Szálasié a tekintetben, hogy Ausztria német meg­szállása után Burgenland Hitler nagylelkű adományként Magyarország­hoz, ez esetben a „Hungarista Birodalom"-hoz került volna. Idehaza mindazonáltal erős kételyek merültek fel a Führer adakozóked­vét illetően, s mint utaltunk rá, sokkal inkább tartottak attól, hogy a pángermán elképzelések jegyében, Nyugat-Magyarország német nem­zetiségűek által lakott területei is a harmadik birodalom részeivé várnak. Burgenland és Nyugat-Magyarország sorsa tehát - ahogy mondani szokás - egyelőre két esélyes volt. A Lajtán keresztül vezető egykori határhíd sokaknak a szivárványos jövőt szimbolizálta. Mások az égi jelenség mögött tornyosuló felhőkre összpontosítottak. Az idő később őket iga­zolta. 263

Next

/
Oldalképek
Tartalom