Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Recenziók - Kovács Géza: A Győri evangélikus egyházközség története 1520–1785 (Magassy Sándor)

ARRABONA40.2002. RECENZIÓK Győrnek a mohácsi vészt közvetlenül követő viharos évtizedeiben olyan német várkapitányai vannak, akik határozottan pártolták a reformáció ügyét (26-33.). Ők nyújtanak védelmet a már ekkor is üldözött reformátoroknak, akik közül Huszár Gál óvári prédikátort kell megemlítenünk (31/32.). A töredék adatokból világos, hogy 1542-ben (23-24.) papok és tanítók a győri magyar lakosok között szolgálatokat végeznek. A gyülekezet megszervezőjének azt a Magdeburg! Joachimot tarthatjuk, aki a XVI. sz. derekán több mint fél évtizedet tölt Győrben. Jelentős irodalmi munkásságot folytat: énekek írása mellett kiadja az evangélikusok talán legfontosabb alapiratát, az Ágostai Hitvallást (33-36.). A XVI. sz. második felében Győr nemcsak katolikus, hanem evangélikus püspöki székhellyé is válik. Fontos azonban látnunk, hogy az egyházkerületi berendezkedés nem azonos a maival. A Dunántúli egyházkerület első püspöke a korábban Laskón (Baranya megye), később pedig Pápán szolgáló Sztáray Mihály volt, akit 1576-ban a Sárváron szolgáló Szegedi Máté követett. Győr egyházilag a Csallóköz-Mátyusföld egyházkerületének volt része. így került püspökként a városba Sibolti Demeter 1585 táján Semptéről, majd pedig Pálházi Göncz Miklós Szeredről, a XVII. sz. elején (47-53. és 48., 105-106., 108-110.). A két jeles férfiút irodalmi működésére tekintettel is ki kell emelnünk. Sibolti „Lelki Hartz" címen jelentetett meg egy fontos kegyességi múvet, Pálházi Göncz pedig a lutheri reformáció utolsó nagy hitvallási iratát, az 1577-ben megjelent „Formula Concordiae"-t (Egyességi Iratot) fordította le magyar nyelvre. Mivel a győri evangélikus gyülekezettel kapcsolatban időnként felvetődik a nemzeti hovatartozandóság kérdése, kivált a város végvár jellege és a nemzetközi zsoldos csapat jelenléte miatt, ezért válik fontossá, hogy a gyülekezet evangélikus főpapjai magyar nyelvű irodalmi működést folytattak, mert hallgatóságuk és olvasóik legnagyobb része magyar volt. A város - és benne az evangélikus gyülekezet - életében tragikus fordulatot hozott a XVI. sz. utolsó évtizedében a török megszállás. A vár elvesztése, majd pár év múlva a visszavétele szinte teljes pusztulással járt (59. 62.). A helyzet rendeződése nem járt együtt a gyülekezeti élet fejlődésével. A káptalan dombot és közvetlen környékét magába foglaló Belváros és a Rába túlsó partján kiépült Újváros protestáns lelki élete szempontjából rendkívül fontossá vált papjainak és tanítóinak helyben lakása. A megerősödő ellenreformációs hatalom, a káptalan és a megyés püspök ahhoz nem volt elég erős, hogy a protestánsok (evangélikusok és reformátusok) nyilvános vallásgyakorlatát megszüntesse, azt azonban elérte, hogy a gyülekezet vezetői és munkásai Pataházáról, Győr egyik külső településéről, ne tudjanak beköltözni a városba. Fél évszázados küzdelem után, 1646-ban sikerült a klerikusoknak lakhelyet biztosítani a 495