Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Recenziók - Győr–Moson–Sopron megye népművészete (Kottmayer Tibor)

ARRABONA40.2002. RECENZIÓK Lám a néprajzosok látják a jövőt!). Az már csak fokozza a pikantériát, hogy a 116. oldalon két fotó is van a gyarmati Újhegyről. A tartalmat illetően nagyon sajnálom, hogy az eddigi kötetekben ál­talánosnak tekinthető önálló gyermekjáték fejezet kimaradt. A lakás­kultúrában, a népszokásokról szóló fejezetekben itt-ott fellelhető adalékok nem pótolják a hiányt. Arra sem hivatkozhatnak a szerkesztők, hogy nincs megfelelő gyújtott tárgyanyag, mert publikációkban, tájházi gyűjte­ményekben fellelhető lett volna. Megfontolásra érdemes lehetett volna, hogy az utolsó kötetek tematikai tágítását (pl.: Somogy megye, népzene, néptánc), átvehette volna e kötet, persze adaptálva a helyi sajátosságokra. Nem is annyira Szanyra vagy a poncihter táncokra gondolok, de a megye területére esik két jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező borvidék. Talán megért volna egy „második szín" alatti áldozást/misét. (Ha már a kályhából! indulunk ki.) Amiben pedig többet ad a kötet az átlagnál, a kályhák és a céhes em­lékek bemutatása. Tekintettel arra, hogy az előbb letettem a voksot a tanulmánykötet, mint műfaj mellett, nem hiányolhatom igazán a záró fejezetet, az összegzést. Azért sem, mert ezt Timaffy Laci bácsi lírai bevezetőjében részben el is végezte. Úgy hiszem, illendőbb, s hivatottabb szószólója ezen ünnepélyes „alkalomnak" nem lehetett volna. Isten éltesse Őt még sokáig! Most pedig pár szóban az egyes „fejezetekről". A mindenkori bíráló-olvasó egyik legfőbb gondja, hogy mondja, vagy ne mondja: mit kellett volna, kellene talán kicsit másképp. Csak úgy, osztályozásként, az ember nem szívesen sorolja a vélt vagy valós hiá­nyokat. Ez a lektor tiszte. Hogy most mégis arányában több kritizáló megjegyzést teszek, annak oka az a remény, hogy hátha mégis lesz folytatás, újabb, javított kiadás, és addig gondolkodhasson a szerző és a szerkesztő. A tájat és embert bemutató fejezet képeinél érhető tetten leginkább az esetlegesség. Ez bevezetőről lévén szó, elfogadható, azonban a 8. oldali térképet mindenképpen cserélni kellene, mert a szövegben említett táj és helynevek térképen való megmutatása fontos információtöbbletet jelen­tene. Egy ilyen léptékű könyv esetén nem lehet luxus, sőt szükséges egy jó minőségű egyedi térkép készítése, amit a sok egyéb térképészeti il­lusztráció sem pótol. Apróság, de a szerkesztő figyelemét elkerülte, hogy Vajkai 1940-es, a Hanság tavaira vonatkozó megjegyzése mint ma is érvényes, került a szövegbe. Ugyancsak érdemes lenne a „földrajztudományos" Pannon­481

Next

/
Oldalképek
Tartalom