Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Tanulmányok - Lanczerdorfer Zsuzsanna: Egy sokoróaljai iparos repertoárja életútjának tükrében

ARRABONA40.2002. TANULMÁNYOK sem értékükben nem másodrangú folklóralkotások." Gaál Károly pedig a burgenlandi falvak elbeszélő-kultúrája kapcsán megállapította, hogy ezen műfajok kutatásánál szükséges a mélyebb kapcsolat. „Ezen a közösségen belül nem volt szokás a mesemondás, de rengeteg olyan viccet, tréfás történetet mondtak el, amellyel a néprajz ugyan még kevésbé foglalkozik, de szintén a hagyományos kultúrához tartoznak. Ezeket nem lehet kérdezéssel felgyújteni. Ezek megismeréséhez feltétlen szükséges, hogy a kutató hosszabb ideig bent éljen a közösségben, és annak mechanizmusát belülről, átélés során ismerje meg." Segíti a kutatást az is, hogy a gyűjtés idejét s gyakoriságát sem gátolja semmi, bármikor lehet „zavarni" a beszélgetőtársat. Az sem utolsó szempont, hogy a gyűjtő nagyon jól és régóta ismeri kutatási „alanyát", így jobban meg tudja figyelni a folklóralkotás, a hagyományozás menetét, színtereit. Hátrány viszont, hogy elfogultsággal, szubjektivitással vádolhatják a gyűjtőt. Ezt a „vádat" a gyűjtött folklóranyag, dokumentumok (az úgynevezett personal documents), illetve a másokkal készített interjúk egymás melletti közlésével szeretném kivédeni. Dolgozatomban L. K. személyében egy olyan iparost mutatok be, aki egyéniség, s a tömegkultúra műfajai mellett gazdag folklóranyaggal is rendelkezik. Azt is meg kell említeni, hogy egyes folklór definíciók szerint nem az a lényeg, hogy az alkotás milyen társadalmi osztályhoz, csoporthoz kötődik, hanem az, hogy a folklór törvényszerűségei szerint létezzen, szájhagyomány útján terjedjen, kollektív és egyéni alkotás jellemezze, valamint variációkban éljen tovább. Alan Dundes sem ért egyet vele, hogy a parasztságot tartsuk a folklór egyedüli örökösének. Gaál Károly szintén úgy vélekedik, hogy „szakmánk fejlődésének egyik betegségi tüneteként azonban mi a népi kultúrát a paraszti kultúrával azonosítottuk és belső összefüggéseiben, mindig növekedő és állandó alakulásában nem vizsgáltuk meg." Úgy vélem, hogy e rétegnek különböző kultúrák közötti hagyományozó, alkotó és közvetítő szerepe is van. A folklórtudást véleményem szerint elsősorban az életút, az emberi kapcsolatok és a befogadó személyiség értékítélete határozza meg. Vizsgálódásomban több módszert alkalmaztam. Elsősorban az életrajzi módszert, ugyanis „a néprajzkutató által vizsgálandó valóság... két dologból tevődik össze: az objektív kulturális értékekből (hagyományok) és az egyén szubjektív értékeléseiből (beállítottságából)." Úgy hiszem, az egyéni repertoár, illetve ennek alakulása összefügg az elbeszélő életútjával, sorsával. S „minél tehetségesebb az élettörténetet előadó elbeszélő, annál dúsabb szövetű, általánosabb érvényű az életrajza." Ugy gondolom, Küllős Imola megállítása édesapámra is igaz. 308