Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)
Recenziók - Pálffy Géza: A császárváros védelmében (Bariska István)
ARRABONA39.2001. RECENZIÓK elvált egymástól (65. o.). Ha valamely dunántúli kerületi főkapitány egyben végvidéki főkapitányságot is kapott és székhelyét ezért helyhez kötötte, mint például Zrínyi György, az végképp módot adott arra, hogy a kétféle főkapitányságot összekeverjék. Annak ellenére, hogy Nádasdy Ferencre nem a végvidéki, hanem kerületi, azaz dunántúli főkapitányságot akarták bízni, a Haditanács mégis eleve érdekelt volt abban, hogy mire számíthat. Ez a kétféle védelmi rendszer egymásrautaltságból is következett. Nádasdy számára azonban az elődjének, Zrínyi Györgynek kiadott kétféle főkapitányi utasításából világossá vált a neki szánt hadügyi pozíciói gyengesége. Ezért a nemesi felkelésen és a vármegyék által kiállított haderőn kívül több katonát és — nagyobb támadás esetére — a győri végvidékhez tartozó várak hadinépe feletti rendelkezést is kérte. Georg Teufel, a Haditanács elnöke — Andreas Teuffel győri főkapitány testvére — azonban ezt éppúgy visszautasította, mint azt, hogy székhelyét Pápára tegye az ottani katonaság feletti rendelkezésijog biztosításával. Ám, miután a támadások esetére kivezényelt hadak felett is kérte a főparancsnokságot, levették a napirendről Nádasdy kinevezését. A győri főkapitányság egységes és kizárólagos császári hadügyirányítása ezt ugyanis nem engedte meg. Amiként az alsóausztriai rendi ill. kisebb részben birodalmi finanszírozás sem. Pálffy jó szemlélettel kezeli végig a két fél érdekeit. Nem Nádasdy védelmi koncepcióját tartja irreálisnak. Inkább arra figyelmeztet, hogy a bécsi hadvezetés Bécs védelmére való tekintettel miért vállalhatta ezt. A partikuláris érdekek nem szabhattak irányt az összérdekeknek, a Bécs védelmére létrehozott ütközőzóna védelmi koncepciójának. Pálffy műve kapcsán mindvégig színvonalas, üresjáratok nélkül folyó történeti szintézisről kell beszélnünk. Az arányokat akkor is betartja, ha egy-egy forrás mélyebb elemzésre csábítaná (pl. az 1546-os mustra esetében: 60-61. o.). Minekután ezt a sokrétű szintézist (a főkapitányság előzményei, az észak-dunántúli és alsó-ausztriai védelmi rendszer kölcsönössége, a győri végvidéki főkapitányság létrejötte és háborús évei, Győr eleste és viszszavétele) ismertetni egyszerűen képtelenség — ez a könyv feladata —, szeretnénk másra terelni a szót. Pálffy ugyanis jó érzékkel oldja meg a kétféle hadtörténeti rendszerből fakadó fogalmak, elnevezések, terminus technicusok fordítását vagy éppen eredeti változatának meghagyását. Ezért csak messzemenően egyet tudunk érteni a zárójelbe tett terminus technicusok párhuzamos használatával (pl. Oberfeldzeugmeister, geringes Pferd, Grenzoberts zu Raab, fortalitium, indigenatus, Verwaltung der Kreishauptmannschaft stb.). Van olyan, amit le sem lehet fordítani pl. Gültsteuer, continuus miles. 499