Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)

Tanulmányok - Tóth Imre: A nyugat-magyarországi kérdés alakulása az 1920-as években

ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK számára hoztak bizonyos sikereket - mind Ausztria, mind pedig Magyarország számára érzékeny veszteségeket okoztak. Magyarország integritásának elvesztéséért kárhoztatta a saint-germain-i és trianoni békerendezéseket, s az elvett nyugati országrészek visszaszerzése része maradt a magyar irredentizmusnak akkor is, ha nem is vetekedhetett a többi elcsatolt terület felé forduló revíziós célokkal. A másik oldalon Ausztria kudarcként élte meg az 1919-21 közötti időszak történéseit, elsősorban a Sopron környékén tartott népszavazás eredménytelensége miatt. A presztízs sérelmek mellett területszerző törekvések alapjaként valós gazdasági, gazdaságföldrajzi történeti és politikai érvek is elhangzottak mindkét fél részéről. A megosztás ráadásul etnikai elveket sem követett, hiszen Burgenlandban jelentős számú, 1923-as adatok szerint mintegy 15.000 főnyi magyarság maradt, míg Magyarország nyugati határszélén, és főképp a városok társadalmában továbbra is meghatározó volt a németek száma és szerepe. Ilyen módon mindkét ország politikusai és mindkét terület lakossága joggal fogalmazhatott meg nemzetiségi, kulturális, valamint területi igényeket, és adhatott hangot vélt vagy valós sérelmeinek a másik féllel szemben. A helyzet kettősségét tovább élezte, hogy mindezen feszültségek és indulatok ellenére Ausztria a két világháború közötti időszakban Magyarország legfontosabb gazdasági partnerének számított, és a feléje irányuló kapcsolatok minden szomszédos országhoz fűződő viszonynál jobban alakultak. A közvetlenül érintett területek lakossága, elöljáróságai, sajtója természetesen élénken őrizte emlékezetében a viták eredetét, és folytonosan napirenden is tartotta azokat, míg felsőbb körökben az érintett országok közötti diplomáciai, gazdasági kapcsolatok függvényeként kezelték a kérdést, és az esetek többségében csillapítani igyekeztek az időről-időre kialakult feszültségeket. A "helyszínen", azaz a határ mellett megfigyelhető jelenségek ezért sok esetben nem mutattak azonosságot a kormányzati szinten folytatott törekvésekkel. Az érdekelt kormányok magatartása sem mutatott természetesen mindig teljes kontinuitást az ügyben. Mind az osztrák, mind a magyar politikusok időnként más-más hangsúllyal foglalkoztak a nyugati határ-kérdéssel, viselkedésük ráadásul többször erőteljes belpolitikai felhangokat is sugallt. A korszak végére egyre nagyobb hangsúlyt kaptak húszas éveket is végigkísérő pángermán hatások, melyek majd a weimari időszakon túllépő Németország gazdasági, katonai és diplomáciai megerősödését követően váltak igazán nyomasztóvá. Ennek vizsgálata azonban már egy további dolgozat feladata lesz. 401