Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)

Tanulmányok - Tóth Imre: A nyugat-magyarországi kérdés alakulása az 1920-as években

ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK tik. Seipel nyilatkozatára reagálva Walkó Lajos külügyminiszter a parlament külügyi bizottságában cáfolta, hogy Magyarország ilyen nyilatkozatot tett volna. Tíz hónappal később,-1928. október 14-én elhangzott soproni beszédében a magyar kormányfő is hasonlóan értékelte a kérdést. Bár ő a népszavazás analógiáját követte, igyekezett hangsúlyozni, hogy Magyarország 1921-ben nem mondott le Nyugat-Magyarországról. Velencében csupán arra tett ígéretet, hogy a területet megszállva tartó felkelőket visszarendeli. "Meg vagyok győződve - mondta Bethlen - hogy eljön az idő, amikor újból felragyog az igazság napja, és ezen a napon lehetetlenségnek tartom, hogy volt szövetséges társunk a győzők jogára hivatkozzanak, amit magukra nézve sem ismertek el. Lehetetlenségnek tartom, hogy azon a napon megtagadják, hogy Magyarországgal egyetértésben, vele megegyezve és a nép meghallgatásával döntsék el ezt a kérdést." Németországra utalva hozzátette: "hiába hallatszanak hangok át a határról, hogy e döntés mellett hetven millió ember áll őrt, én ezt nem hiszem és nem tudom elképzelni." Nem árt leszögezni, hogy Walkó és Bethlen nyilatkozatai nem egészen a hivatalos magyar külpolitikai álláspontot tükrözték, hanem éppen úgy a belső kihívásokra válaszoltak, mint ahogy az osztrák kormányzat is belpolitikai felhangokkal lépett fel Burgenland-ügyben. A Bellér által kifejtett külpolitikai, revíziós aktivitás tehát az utóbbi kérdésben tekintetében nem kormánykörök magatartását jellemezte, hanem a sajtó, a közvélemény és az érintett lakosság mentalitását tükrözte. A külügyminiszter azokra az elsősorban jobboldali sajtótámadásokra reagált, amelyek élesen kifogásolták a kormány tehetetlenségét, és a Seipel-nyilatkozatban elfoglalt magatartását. Bethlen nagycenki és soproni beszéde mindezen közben még a határ mentén élő lakosság megnyugtatását is célozta, ahol a kormány által 1921 után ígért, és a húszas évek második felétől már egyre lassabban csordogáló különleges támogatások helyett sokan Sopron régi térségi szerepének visszaszerzéséről álmodtak, mégpedig a kínálkozó lehetőségeket jobban megragadó kormányzati külpolitika révén. Hasonló véleményt fogalmazott meg a "DFB" is, amikor a következőket írta: "Sopron teljesen ebek harmincadjára jutott. Mivel Magyarország nem köztársaság, ezért ott a népnek nincs joga megszólalni. A városon nem segítettek. Valamit azonban hoznia kellett a miniszterelnöknek is, s ő az üres gyomrú és rongyos nadrágú soproniaknak egy szép patrióta beszédet hozott." Ami Bethlen szavainak belpolitikai vonzatán túlmutat, az csupán annyi, hogy a miniszterelnök a határ megváltoztatásának esélyét - a revíziós élharcosok fülében kellemesen csengő "magyar igazság" újjászületésének hangoztatásán túl - csak egy esetleges magyar-német (osztrák) egyetértéssel megrendezendő 396