Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)
Tanulmányok - Kardos Anett: Pusztai Rezső munkásságának bibliográfiája
ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK Szekszárd-Palánkon - korai avar-kori sírok, lovas temetkezések és késő paleolit-kori (magdalenien) településmaradványok. Somogyszentlászló - határában őskőkori települést figyelt meg, melynek egy részét feltárta. 1958-1986 között Győr-Sopron Megye mosonmagyaróvári járásának területén az alábbi leletmentő ásatásokat végezte: Hegyeshalom - őskori, a gátai-kultúra 54 sírjából álló temetőjét tárta fel. Ugyanilyen bronzkori sírokat ásott ki a pusztasomorjai Tímárdombon, ahol kelta és X-XI. századi magyar sírok is előkerültek. Levél községben ugyancsak Árpád-kori sírokat tárt fel. Lébény községben a Mavasmart nevű dombháton kora vaskori telepmaradványok, két téglalap alakú kelta házalap feltárása. Ugyanezen dombhát legmagasabb pontján a V. sz. első felében eltemetett előkelő germán harcos sírját mentette meg. Mosonszentjános határában a Kecske dűlőben római villa részleteit tárta fel, valamint egy kisebb római temetőt kőládás, aranyleletes sírral. A kavicsbánya területén több mint 40 avar kori és 3 langobard sír feltárását, valamint a szétrombolt sírok anyagának folyamatos gyűjtését végezte. Mosonmagyaróvár területén az épülő úgynevezett bútoráruház építkezésénél 3 méter mélységből előkerült római kori leleteket gyűjtött, ugyancsak ilyen gyűjtőmunka volt a víztorony építkezésénél is, melyek feltételezhetően az egykori Ad Flexum táborához tartozó település maradványait képezték. Máriakáinokon az Ad Flexumhoz tartozó hídfőerődítést tárt fel. Középkori ásatások voltak az óvári vár területén, melynek során kibontotta a belső várépület támpilléreit és a gótikus várkápolna alapfalait. Feltárt egy félköríves bástyatornyot és a várkapu folyosó kapuudvar részét az ülőfülkékkel, melyeket a vár helyreállítása során a műemléki hatóság segítségével helyreállítottak. Ugyancsak előzetes régészeti kutatást végzett a Fő utcán az úgynevezett Cselley-házban r falkutatással kiegészítve a XIV-XV. századi épület helyreállíthatóvá vált, melyben a múzeum képzőés iparművészeti részlege, s később raktára és irodái is helyet kaptak. Kezdeményezésére a város anyagi támogatásával megindították a mosoni ispáni vár kutatását. A vár sáncának átvágásával és sarokszakaszának kibontásával szerkezetéről és formájáról, valamint építési koráról is jó eredményeket értek el. Ugyancsak Árpád-kori kutatásokat végzett a járás templomaiban. Hegyeshalom, Mosonszolnok, Levél, Szentpéter, Kimle stb. templomai 16