Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Almási Tibor: V. László esküje a Hunyadi háznak. (Gyárfás Jenős és a Millennium)

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. goknak módosítására utasítva udvariasan, mint pl. az udvari bolond elhagyására és a Biblia helyett a szentséghez utasítva - mely pedig az egész jelenet magva volt vonalban és gondolatban. De, hogy rossz akaratból történt, hogy facsaros ajánlat is lehetett a tanácstól, - amely okot szolgáltat az Ön cikkére - nem feltételezném. Igazat adok Önnek azonban a gyenge oldal emlegetésével. Valóban eddig helytelenül a történelemmel bíbelődtem. Lehet, hogy ezután magam is a spenóthoz térek, mert ez nemcsak az agyat, de a gyomrot is kellemes emlékkel ingerli s akkor módomban lesz egy hatalmas collekciót beküldeni akár ide, akár oda ­végül is mindkét helyen ínyenc gyomrú emberek vannak." A Pax illetve az V. László esküje a Hunyadi háznak című kompozíciók hűvös, ellentmondásos fogadtatása végképpen elvette Gyárfás Jenő ked­vét az újabb nyilvános szerepléstől. A 90-es évek elején festészetében mutatkozó önmegújulást célzó kísérletek sorra zátonyra futottak. Egymás után haláloztak el családtagjai és a művészt mindinkább hatalmába kerítette a magára maradottság érzése. Műtermébe zárkózott és látogatókat csak nagy ritkán fogadott. Élete hátralévő időszakában utolsó nagy művén, a soha be nem fejezett Gábor Áron halála című kompozíción dolgozott. 1925. december 17-én hunyt el szülővárosában, Sep­siszentgyörgyön . Jegyzetek: 1 E művészettörténeti jelentőségű tény felismerése Kisdéginé Kirimi Irén érdeme, aki A Magyar Nemzeti Galéria Közleményeiben publikált tanulmányában világította meg elő­ször a kompozíció igazi hátterét és jelentőségét. 2 A millenniumi képzőművészeti kiállításra külön katalógus készült. Ennek tárgymutatójá­ban Gyárfás Jenő festménye a 663-as sorszámot viseli. A látványos, nagyméretű festmény metszet-változatát a Vasárnapi Újság 1896. augusztus 30-ki száma műmellékletként közölte. Gyárfás Jenőnek nem az V. László esküje volt az egyetlen műve, amely a millenniumi kiállításon szerepelt. Az ünnepi képzőművészeti tárlattól függetlenül rendezett "Közművelődési egyesületek kiállításán", az Erdélyi Ma­gyar Közművelődési Egylet (EMKE) pavilonjában voltak láthatóak az egyesület két vezetőjéről Rökk Pálról és Kun Kocsárdról, a korábbi években készült arcképei is. 3 Levél Lakos Alfrédnak 1905. március 18-i keltezéssel Sepsiszentgyörgyről. A levél a Ma­gyar Nemzeti Galéria Adattárában található. 229

Next

/
Oldalképek
Tartalom