Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)
Tanulmányok: - Székely Zoltán: Szent István barokk képkultusza Győrött
TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. bizonyára kiindulópontként írta elő Schaller számára a megrendelő főapát. A képet közli Boda Zsuzsanna: Asztrik apát képmása. In: MS III., A. 39., 64-65. old. 20 A kettős kereszt, mint az uralkodói jelvények egyike már a Szilveszter pápa álmát bemutató jelenetnél is feltűnik. Hartvik püspök legendája szól arról, hogy a pápa Istvánnak keresztet küldött apostolsága elismeréseként. E keresztet azután Werbőczy azonosította Tripartitumában az országcímer kettős keresztjével, amely ettől kezdve kapja meg az apostoli jelzőt (Szilárdfy 1995, 69-70). Ennek ellenére Szent István attribútumai között a kettős kereszt szerfelett ritkán bukkan fel. Általunk ismert példák: a kalocsai érseki palota koronafelajánlást bemutató, 1730 körüli olajfestménye (Szilárdfy 1999, 79-80); Zalaapáti 1760-as, hasonló témájú freskója (Kostyál 1992, 196); az 1742-es nagyszombati kiadású Corpus Juris metszete (Galavics 1996b, 19); a Szent István Rend 1764-ben megjelent statútumainak metszete (Sanctus Stephanus et Europa. Szent István és Európa. Szerk.: Hamza Gábor. Bp. 1991, 100). Verhaghen 1770-ben készült Szent István fogadja a pápa koronát hozó követeit című képén a kettős kereszt szintén része az uralkodói jelvényeknek. 21 A koronát küldő Szilveszter pápa bencés voltát a pannonhalmi monostor barokk kori hagyománya mindig is számon tartotta s büszkén hivatkozott rá, mint ezt Lancsics Bonifác - kéziratban maradt, 1724 körül keletkezett - írásai is jelzik (Lancsicsról s műveiről: PRT V. 500-506). Az alábbiakban a Szent Benedek Apátúr ... és Sz. Szerzetinek ... Apostolságárul ... című művéből idézünk: "1000-dik esztendőben: Magyar-Ország, mind az Országot, mind Koronáját és Hitit a' Benedictinuso knak köszönheti, mert a' Koronát, a' ki küldötté második Sylvester Pápa /ki annak előtte Pilbertusnak hivattatot / Benedictinus volt, a' ki hozta Astrik Anastasius azis Benedictinus volt" (Lancsics 1724,167). 22 Az ikonográfiái hagyományok súlyát jelzi, hogy Maulbertsch székesegyházbeli grisailleképén (1772) a templom építését elrendelő Szent István középkorú, szakállas-bajszos férfi, Cimbal székesfehérvári freskóján (1768) pedig az ország püspökségeit megalapító uralkodó őszszakállú aggastyán. Ugyanakkor az 1770-es években készült néhány olyan mű is, amelyek Schaller freskójához hasonlóan a történetiség igénye jellemez. Ilyen a flamand Pierre-Joseph Verhaghen 1770-ben festett történeti tablója (MNG 178. képleírás [Mojzer Miklós]) illetve Vinzenz Fischernek a székesfehérvári plébániatemplom számára festett főoltárképe 1775-ből. Ez utóbbi esetében a hitelességre való törekvés a művész levele által - amelyben afelől érdeklődik a városi tanácstól, hogy a koronafelajánlás idején István király hány éves lehetett - konkrétan dokumentálható (Galavics 1996b, 14. old.). 23 Lásd az előző jegyzetet. 24 Képét közli: Karsai 1938, 221. A rendjelről, amely látható az alapító oklevélen is: Lakatos 1998, 23. és 169. oldalak. 25 A XVIII. századi pannonhalmi bencés hagyományban a koronaküldésre utaló, párnára helyezett insigniák váltak Asztrik attribútumává, mint ezt az apátság alapításának 700. évfordulójára kiadott egyik jubileumi emléklap (MS II. 103-104, VIII. 4. tétel) illetve emlékérem (MS II. 102, VIII. 3. tétel), valamint a pannonhalmi refektórium kis portrémedalionja és a 19. jegyzetben említett kép is tanúsítja. Az Apátúrház freskóin Asztrik legendájából szintén a koronával kapcsolatos epizódokat választották ki, amely így két alkalommal is feltűnik a falképeken. Szent István koronája a köztudatban, illetve a Szent Korona eszme révén a magyar közjogi gondolkodásban és államelméletben sarkalatos szerepet játszott: auráját a bencések saját tekintélyük növelésére kívánták felhasználni, hangsúlyozva, hogy mind a koronát küldő pápa, mind pedig az azt Rómából elhozó követek bencések voltak (erre nézve lásd a 21. jegyzet Lancsics-idézetét). 26 A pannonhalmi ebédlőről: Galavics 1996a; az Apátúrház freskóival való kapcsolatára a 42. jegyzet hívja fel a figyelmet. 27 Göncz Celesztin főapát: PRT V 151, Sajgó Benedek: PRT V 154. Az előbbit idézi Galavics 1996, 86. 185
