Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - K. Zoffmann Zsuzsanna: A bronzkori Géta-Weiselburg kultúra embertani leletei Hegyeshalom-Újtelep lelőhelyről

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK Az embertani anyag extrém rossz megtartású. Részletes elemzésre egyetlen egy csontváz sem volt alkalmas, a legtöbb esetben ugyanis a koponyának és vázcson­toknak csupán töredékei maradtak meg. Ennek a ténynek tudhatók be a nem­meghatározásoknál jelentkező bizonytalanságok (5 felnőtt korú nemét nem lehetett meghatározni), illetve a halálozási korok meghatározásainak nagyobb intervallumai (13 felnőtt esetében az adultus-senilis meghatározás). A temető részleges feltártsága miatt a vizsgálati anyag csak töredéksorozatként kezelhető, s ez a tény, valamint a leletek igen gyenge megtartottsági állapota együttesen, a minta csekély kvantitatív és kvalitatív reprezentációs értékét ered­ményezi. A dunántúli bronzkori népességről való eddigi igen gyér ismereteink azonban (ZOFFMANN 1994) feltétlenül indokolják még ezen töredékes sorozat közzétételét is. A sorozattöredék demográfiai megoszlása Az eltemetettek nem és életkor szerinti megoszlását az 1., a megfelélő egyéni adatokat a 2.táblázat tartalmazza. Az adatok egyformán jelzik az anyag gyenge megtartottsági állapotát, valamint a sorozat töredékes voltát. A gyermekhalottak előfordulási aránya megfelel a más őskori sorozatoknál észlelt aránynak, s mint ilyen nem a tényleges állapotot, hanem a korabeli temet­kezési szokást, vagy a sekély gyermeksíroknak az idők folyamán történt megsem­misülését tükrözik. A felnőtt halottak nemek szerinti megoszlása nőtöbbletet mutat, ez az arány azonban feltehetőleg korrigálódna az ismeretlen nemű felnőtt halottak nemének meghatározása által. A férfiak esetében a legtöbben maturus, a nők esetében viszont aduitus korban haltak meg, ami megfelel a történeti népességek esetében tapasztalható adatoknak. Az azonos kultúrabeli Hainburg sorozatban 32 gyermek, 82 férfi és 92 nő került meghatározásra (3 .táblázat, EHG ARTNER 1959). A gyermekhalottak részesedési aránya tehát itt is alacsony: az Inf .1. korcsoportba mindössze 12, az Inf .II.-be pedig 20 gyermek tartozik, ami a teljes sorozatnak csupán 5,8%, illetve 9,7%-át jelenti. E sorozat esetében is jelentkezik némi nőtöbblet, a figyelemre méltó eltérést azonban a felnőtt halottak korcsoportok szerinti megoszlása mutatja. A nők aduitus korban történt leggyakoribb elhalálozása mellett Hamburgban ugyanis ­a történeti sorozatoknál általánosan tapasztalhatókkal ellentétben - a férfiak közül is a legtöbb halott e korcsoportba tartozik. Itt kell azonban megjegyezni, hogy e sorozat újabban elvégzett vizsgálatai szerint (TESCHLER-NICOLA 1988-89) a régebbi nem-meghatározások néhány esetben revízióra szorulnak. 4. A leletek leírása Morfológiai és metrikus adatok Az igen töredékes leletanyagban kevés olyan koponya fordult elő, amelynek megtartási állapota lehetővé tette volna legalább az agyi rész főbb körvonalainak rögzítését, az arci rész rekonstruálására pedig egyetlen egy esetben sem volt mód. A megfigyelések így leginkább csak a főbb (dolicho-, illetve brachymorph) varián­sok esetleges meghatározására szorítkozhattak, szerencsés esetben a - brachykra­66

Next

/
Oldalképek
Tartalom