Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Recenziók - Domonkos Ottó: A magyarországi céhes szabók mintakönyvei 1630–1838; Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei (Endrei Walter)

ARRABONA 37.1999. RECENZIÓK DOMONKOS OTTÓ: A MAGYARORSZÁGI CÉHES SZABÓK MINTAKÖNYVEI 1630-1838 Budapest, 1997.3561. DOMONKOS OTTÓ: A MAGYARORSZÁGI TAKÁCSOK MINTAKÖNYVEI Sopron, 1998.5341. A közelmúltban köszöntöttük Domonkos Ottó néprajztudóst 70. születésnapja alkalmából. Számos szál fűzi őt a textiliparhoz, hogy mást ne említsek: a pápai Kékfestő Múzeum létrejötte főleg az ő érdeme. Most ismét két könyvvel öregbítette a hazai textilipar múltjának irodalmát. Mind a szabók, mind a takácsok 17.-19. századi mintakönyvei szétszóródva lelhetők fel különböző magyar és szlovák levéltárakban és múzeumokban. Domonkos vagy két tucatnyi állami, városi (és magán) levéltárból, múzeumi adattárból gyűjtötte össze a gazdagon illusztrált anyagot. A szabásmintákat bemutató könyve bevezetőjében értesülünk a ruharendtartásokról, a külföld (osztrák, cseh, lengyel) hasonló mintakönyvekről, bennük a kivételesen felbukkanó magyar viseletről (mente, dolmány) is. Itt talál magyarázatot az a körülmény, hogy Erdélyből egyetlen mintakönyv sem került elő. "A szász városok - és később Erdély - sajátos fejlődése sem vezetett mintakönyvek keletkezéséhez, sőt ilyenek használatát a 18. században tiltották is" írja a szerző. Tizenkét felvidéki, dunántúli valamint a mai Észak-Magyarországon fekvő város csaknem két tucatnyi példányát ismerteti. Nem csupán ruhák szabásrajzait tartalmazzák e kis kötetek, hanem sátrak, kocsifedelek, sőt - már akkor is régen elavult, - lovagi tornához vagy díszfelvonuláshoz használatos, a ló alakját beborító takaró terve is. Nem kétséges, hogy a remeklés tárgyát képező nagyúri és papi öltözék dominál, de akad kifejezetten polgári és kivételesen paraszti rendeltetésű is. Ez azonban Európa-szerte így volt, amit a szerző külföldi példával támaszt alá. Olykor érdekes, a ruharendtartást előidéző gazdasági háttérre világít rá Domonkos, pl. egy 1666. évi megyei rendelet idézésével, mely szerint a parasztok "illetlen, Nemessi, fris (új), drága öltözetekben járnak" és megengedhetetlenül drága posztó sőt (nőik) selyem alapanyagból rendelik meg. Sérelmezik, hogy "az Nemessi rendtül öltözetre nézve (a parasztot) alig különböztethetik meg". Jellemző egy kassai remeklő írás is, melyben a készítendő darabok közt a "parasztnak szántáshoz" való viselet fordul elő. Figyelemre méltó, hogy az alapanyag megjelölése ritkán marad el. A "Polgár Mente 7 sing Sajábúl" telik ki, a "Pór avagy Barát" köntös tizenkét Sing Szűrből (szürke, festetlen posztó) avagy (a leghitványabb) Baraszlai (posztó-)ból". Kitűnő táblázattal szolgál a szerző, a mintakönyvekben előforduló 57 (!) alapanyagról és persze a ruhák (sátrak stb.) rendeltetéséről. Utóbbiak sorában túlsúlyban vannak az egyházi öltözékek, azonban a magyar és a német - osztály hovatartozása szerint megkülönböztetett - divaton túl francia és lengyel szabás is előfordul. 460