Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK Az arcképfestést, amióta az 1600 évek legelején meghonosodott Magyarországon, a legjelentősebb - szinte egyetlen - világi műfajként gyakorolták a hazai mesterek. Vezető szerepe a XIX. század elején is töretlen, különösen mennyiségi tekintetben. Megrendelőinek köre egyre szélesebb társadalmi csoportokat fogott át: az arisztokrácia mellett a középnemesség számottevő részét, valamint az értelmiséget és a városi polgárságot is. Az igényesebb megbízók elsősorban bécsi vagy országosan ismert művészeket foglalkoztattak, a többség azonban megelégedett a helyben található, mindenféle megbízást elvállaló városi mesterekkel és hagyományos típusokat ismétlő, változó színvonalú műveikkel. Hieronymi is minden bizonnyal számos megrendelést kapott győri polgároktól illetve a környék birtokosaitól, legalábbis erre látszik utalni, hogy egyik forrásunk kifejezetten portréfestőként (Portré Mahler) említi. Ez irányú munkásságát azonban jelenlegi ismereteink szerint csupán egy-egy, a Magyar Nemzeti Galériában és a Xántus János Múzeumban található műve őrzi. E két kép közül a korábbit 1802. februárjában - mint a feliratból kiderül, két nap alatt - festette Hieronymi az akkor 30. életévében járó Weöreös (másként Kovách) Istvánról (6. kép). A megrendelő személyéről csupán keveset tudunk: 1772-ben született Weöreös János és Péntek Ilona gyermekeként és arcképének elkészülte után egy évvel, 1803-ban halálozott el . Családja 1666-ban nyert címereslevelet I. Lipóttól, amelyet még ugyanebben az esztendőben Vas vármegyében hirdettek ki; eredetileg birtokaik is itt voltak. Maga István 1801-ben Bács-, 1802-ben pedig Győr vármegyében igazolta nemességét (Borovszky 1908, 444; Kempelen 1932, 142). Családja az ágostai hitvallást követte és az ifjú István az evangélikusok legtekintélyesebb dunántúli iskolájában, a soproni Líceumban végezte tanulmányait. Tagja volt az iskola kebelében működő - az országban egyébként elsőként létrejött - irodalmi diákkörnek, a tekintélyes Soproni Nemes Magyar Társaságnak. Amennyiben helyesen azonosítottuk a különböző névalakokat, akkor ő volt az, aki 1793-1795 között a Társaság könyvtárosának tisztét betöltötte (Bodolay 1963, 719), és akit - miután befejezte tanulmányait - 1796. január 16-án "Levelező társnak" hívtak meg (Bodolay 1963, 137). A Soproni Nemes Magyar Társaság említése nem csupán az életrajz teljessége okán érdekes, hanem Weöreös portréjának értelmezése szempontjából is fontos. A Társaság ugyanis jó kapcsolatot tartott fenn annak a bécsi Magyar Hírmondónak a szerkesztőivel, amelynek egy számát Weöreös István is kezében tartja képmásán . Az 1789-ben Görög Demeter és Kerekes Sámuel által útjára indított magyar nyelvű lap - mint az az előfizetési "Tudósítás"-ban olvasható - kiemelt fontosságot tulajdonított az ifjúság újságolvasásra nevelésének: ezért számos iskola, így a soproni Líceum is, ingyen juthatott hozzá (Kókay 1958, 165-168). Ezen túlmenőleg a Magyar Hírmondó rendszeresen beszámolt a soproni Társaság rendezvényeiről, tagjainak irodalmi s nyelvművelő tevékenységéről is (Horváth 1990, 263-264). Weöreös minden bizonnyal az iskola után is előfizetője maradt a lapnak. Weöreös István azáltal, hogy a felmutatás gesztusával is hangsúlyozott Magyar Hírmondóval a kezében készíttette el portréját, személyiségének intellektuális oldaláról - iskolai neveltetéséről, műveltségéről és szellemi tájékozódásáról kívánt számot adni önmagának és környezetének valamint az utókornak. Emellett hazafiságát és a magyar nyelv ügye iránti elkötelezettségét is kifejezésre 288