Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. takácsmestereket, hogy "a legfelsőbb rendelkezésekkel és a magisztrátus vonatkozó határozataival összhangban... inasaikat a rajziskolába elküldjék . A rendre megismételt, s ebből következően nem igazán hatásos "szigorú figyelmeztetések" arra utalnak, hogy a céhes kézművesmesterek komoly fenntartásokkal viseltettek a rajzoktatás iránt. Ez nem csupán Hieronymi személyének szólt, hisz a győri rajziskola fennállásának egész ideje alatt, Révaitól Hofbauerig folyamatosan találkozhatunk az inasok óralátogatására vonatkozó panaszokkal. Hasonló egyébként a helyzet az ország többi rajziskolájában is. A korábbi irodalom mindezt annak tulajdonította, hogy az iparosság nem ismerte fel saját érdekeit (Bedy 1930,22) illetve a céhek privilégiumaik sérelmét látták a központilag elrendelt oktatásban (Szabolcsi 1972,45). A makacsul, hosszú évtizedeken át ismétlődő problémák mögött azonban talán több is rejlik, mint a céhbeli mesterek korlátoltsága s tudatlansága. Az 1783-as és az 1826-os felsőbb utasítások ugyanis az oktatás gerinceként - természetesen az alapot jelentő mértani rajz elsajátítása után - a klasszikus építészeti elemek, vagyis az oszlopok, oszloprendek s egyéb tagozatok gyakorlását jelölték meg. Emellett még ornamentális rajzot - lombdíszeket s virágokat - is oktattak az iskolában. Az 1783-as utasítás még külön kitért az egyes szakmáknak megfelelő, jó ízlésű mintarajzok másolására is, a közel fél évszázaddal későbbi vezérelvekből azonban ez már kimaradt. A rajziskolák mintakészletének jelentős részét a klasszikus építészeti tagozatok (oszloprend, párkányzat, ívesállás) tették ki, miként a Helytartótanácsra vizsgálat céljából évente felküldött tanulórajzok valamint a tanári állásra pályázók műveinek döntő többsége is e kategóriába tartozott. A céhes mesterek valószínűleg doktrinernek s ezért feleslegesnek és minden praktikus szempontot nélkülözőnek tarthatták az antik architektonikus tagozatok rajzolását, illetve azt a metódust, amely ezeket az oktatás középpontjába helyezte. Másrészt az iskolalátogatási panaszok többsége olyan céhes mesterségeket érintett (kőműves, ács ), ahol a nagyszámú inast és legényt eleve segédmunkásként alkalmazták, így azoknak valóban nem volt szükségük magasabb szintű képzésre . Hieronymi rajztanári működését értékelve egyet kell értenünk a korábbi irodalomban olvasható elmarasztaló véleményekkel. Bár sem saját, sem pedig tanítványainak rajzai nem állnak ma már rendelkezésünkre, az Építészeti Igazgatóság illetékeseinek bírálatából kitűnik, hogy oktatói munkája csupán a középszer szintjén mozgott s így nem tudta megállítani a győri rajziskola további hanyatlását, sőt inkább maga is siettette azt. Állását inkább csak jövedelemforrásnak tekintette s igyekezett minél nagyobb hasznot húzni belőle, akár meg nem engedett módszerek segítségével is, ami egyenesen vezetett a magisztrátussal és a céhekkel való konfliktusához. Mindezek után igencsak meglepő, hogy sem a város, sem a Helytartótanács nem tett kísérletet elmozdítására s több mint tíz esztendőn keresztül taníthatott Győrött. A festő Mint fentebb láthattuk, az írott források Hieronymit több alkalommal is festőnek (pictor, Mahler, Kunstmahler) illetve arcképfestőnek (Portre/Portreits Mahler) nevezték, s maga is büszkén hivatkozott 1818-as rajztanári pályázatában művészi munkásságára. Ennek tanúiként a Nemzeti Galéria és a Xántus János Múzeum 283