Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Környei Attila: Adatok és gondolatok a XIX. századi magyarországi egyesületekről

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. III. A dualizmus kora 1. A kiegyezés után (1867) beszélhetünk csak hazánkban az egyesületeknek olyan nagy számáról, olyan elterjedtségéről, amire a bevezetőben céloztunk. T.L, hogy a nagyszámú egyesület működése összességében lefedte az egész társadalmat, az egész országot: a magyar társadalom az egyesületek tekintetében is "szervezettnek" volt tekinthető. Ezzel az elégültséggel, dicsérettel azonban csínján kell bánni. Való igaz, hogy a dualizmus, a XIX. század utolsó harmada a modern polgári társadalom, a polgári nemzet tökéletes kifejlődésének sikeres kora hatalmas lendületet hozott az egyesületek életében is. Mi magunk a dualizmus utolsó évtizedeit, a századfordulót és ami még a XX. századra maradt, a magyarországi egyesületek klasszikus, s egyben fénykorának tekintjük. De az is igaz, hogy az önmagában hatalmasnak minősülő fejlődés s az egyesületeknek a kor társadalmában játszott igen figyelemre méltó szerepe csak a magyar történelemben jelenthet csúcsot. Csodálatos a fejlődés az induláshoz és különösen az abszolutizmushoz mérten, s ilyen fejlődést Európa többi államai, többi társadalmai-nemzetei nem nagyon tudtak felmutatni, - de nem is kellett felmutatniuk. Nem, mert eleve erősebb alapról indultak és egyenletesebb lehetett a fejlődésük, nemzetközi összehasonlításban a magyar társadalom szervezettsége nem kerülhet az élre, különösen nem a német államokkal - később főként Németországgal - összehasonlítva. Maradjunk Varga Gyula példájánál: 1878-ban Magyarországon 3446 lakosra jutott egy egyesület, Ausztriában (tehát nem is a még szervezettebb Németországban) 1835-re. (Varga 1880.) A magyarországi egyesületek területi eloszlása távolról sem nevezhető egyenletesnek. Varga Gyula révén, 1878-ban, kerekítve 4000 egyesületről tudunk. Ezeket Varga Gyula is és adatait fölhasználva Reisz László (Reisz 1988.) is többféle szempont szerint osztályozzák, az adatokat elemzik. Az elemzésekből kiderül, hogy az egyesületek a központi, alföldi megyékben és a polgárosultabb városokban a legelterjedtebbek. A megyék sorrendje: Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász-Szolnok, Békés, Bács-Bodrog, Vas, Veszprém, Temes, Torontál A városok sorrendje: Pozsony, Kolozsvár, Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Szeged, Nagyvárad, Sopron és az élen természetesen Budapest. Az általunk polgárosultabbaknak nevezett városok közé az alföldi "parasztvárosok" az ott működött nagyszámú, szinte utcánként szervezett olvasó-körökkel juthattak be. Az elemzések során megfigyelhető jelenség az is, hogy a nemzetiségi területeken (főleg a szász városok környékén, ami azért összefügg a németekről mondottakkal is) szintén nagymértékű a egyesületek elterjedtsége, hiszen többnyire azonos célra külön-külön egyesületet hozott létre az ott élő minden nemzet és vallásfelekezet. A nemzetiségi egyesületek ugyanis a többi egyesülethez hasonlóan teljes szabadságot élveztek. Nem jelentheti ez egyszersmind azt is, hogy a magyar kultúrpolitika ezt a szabadságot és annak eredményét, a nemzetiségi (hellyel-közzel szeparatista) egyesületek nagy számát és virágzását örömmel tekintette, és ne próbált volna meg legalább kulturális és ideológiai eszközökkel föllépni ellenük. 207