Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Környei Attila: Adatok és gondolatok a XIX. századi magyarországi egyesületekről

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. Nem részletezzük itt az egyes csoportokba való besorolás ismérveit, még kevésbé a besorolás, a minősítés nehézségeit. Az egyesületekkel való közelebbi ismeretség nélkül is képzelhető, hogy igen sok egyesület lehet, amely a fenti célok közül többnek is megfelel. Ha azonban az összességet kívánjuk áttekinteni, osztályozni és besorolni valahogyan csak kell, s ezt tegye ki-ki a saját szempontjai szerint, ha ésszerűséget lát benne. II. Egyesületek a reformkorban 1. A reformkori egyesületek történetének eddigi kutatási eredményei főleg a helytörténeti irodalomban mutatkoznak, azaz főként az egyes egyesületek történetének feldolgozásában. Ez vonatkozik a nagyobb, országos egyesületek történetére is. A helytörténeti irodalom eddigi eredményei azonban nem teszik lehetővé az egyesületek országos-nemzeti méretű összefoglaló ismertetését és elemzését. Hiszen igen ritka kivételektől eltekintve a helytörténeti dolgozatok egy-egy egyesület történetével foglalkoznak és nem az adott terület és korszak általános egyesületi kérdésével, mégcsak az azonos vagy hasonló célzatú egyesületek összevetésével sem. Ezen ritka kivételek közé tartozik Horváth Ferenc dolgozata a szombathelyi egyesületekről. (Horváth 1986.) Az egyesületek történelmi feldolgozásának ezen hiányosságát elég nehéz lesz megszüntetni a levéltári források, egykorú hivatalos iratok ehhez elégtelen száma és tartalma miatt. A reformkorban nem létezvén egyesületi törvény, egyáltalán törvényi szabályozás, teljesen esetleges, hogy egy-egy egyesületről készült-e valamilyen hivatalos feljegyzés és az milyen szervnél. Az meg természetesen a véletlen műve, hogy magának az egyesületnek belső iratai akkor vagy később bekerültek-e (többnyire nem) a területileg illetékes levéltárba. És a kor politikai gyakorlatában később, az egyesületi rendelet megjelenése (1845) után is inkább a rendi alkotmány szabadságaival való élés, mintsem a rendelkezések betartása érvényesült. Kevésbé finoman: igen sok egyesület esetében annak alapszabályát nem engedélyeztették a helytartótanáccsal, jó esetben esetleg a helyi hatóságnak (megye, szabad királyi város) jelentették be, vagy a vallásos egyesületnél az egyházmegyei hatóság tudott az adott egyesületről. 1852 novemberében újabb egyesületi rendelet jelent meg, amely főleg az akkori államhatalom korlátozásait tartalmazza (pl. a politikai egyesületek létezését egyszerűen tagadja, lehetetlenné teszi). Már a kiegyezés után, 1873-ban megjelent belügyminiszteri rendelet (1934/1873. BM.Eln.) végül a kor színvonalán szabályozza az egyesületek alapítását, engedélyezését és működését. Lényege: az egyesületek alapszabályát a belügyminisztériumban kellett benyújtani jóváhagyásra s ennek megtörténtével a bejegyzett egyesület törvényesen és szabadon működött. Ez a rendelet határozta meg az egyesületek működésének jogi kereteit korszakunk végéig, és azon túl 1920-ig. Ettől kezdve nagy-egészében pontosan lehet tudni, milyen egyesületek működtek hazánkban s a kor statisztikai irodalma is szolgált alapvető összefoglaló munkákkal. A reformkori egyesületekről a felhasználható irodalom egésze is csak hozzávetőleges képet adhat. Olyannyira, hogy a korban működött egyesületek száma 203