Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Szabó Péter: Egy értékes viselettörténeti dokumentum – az első győri csizmadiaremek

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK esetleg a miniatúra-festő egységesítő fantáziájának eredménye, vagy az erdélyi küldöttség törökössé vált viseletének bizonyítéka. (Erdély története, 1/22. kép) A néhány évvel korábban Isztambulban járt Dernschwam még úgy látja, hogy a török nők olyanok, mint a "farsangi maskarások" (Dernschwam, 1984. 308.), "a törökök felettébb sok színből szőtt ruhái a mi farsangolóinkra emlékeztetnek". (Dernschwam,1984.449.) Feljegyzéseiben egyértelműen megkülönbözteti a török és magyar viseletet, ugyanakkor tudomása van a küldöttségek díszruhával és felszerelt paripával, arany- és selyemköntösökkel való megajándékozásának szokásáról. (Dernschwam,1984.419-420.) A bőrkapcával viselt lábbelik egzotikus újdonságnak tűnhettek Dernschwan számára, mert több alkalommal hoszasan elidőz a témánál, ami arra enged következtetni, hogy a követségek tagjai, bár saját viselettel rendelkeztek, a portai szokásoknak megfelelően a fogadásokon török öltözetet viseltek. (Dernschwam,1984.228.) A lábbelidivat keleti eredete - hazai kedveltsége Ez a feltételezés összecseng azzal az információval is, hogy a keleti elemek azért honosodtak meg viseletünkben, "hogy ne kénteleníttessenek a török komédiáknál mind-annyiszor csizmát elfogadni, innen lett, hogy a nemzeti fejedelmek korszakában, miben sem mutat viseletünk annyi idegen ízlést, mint a lábművészet körül; innen van, hogy annyiféle lábbelink volt e korban, hogy alig vagyunk képesek magunkat körülök tájékozni". (Kőváry, 1870. 309.) Az időközben jelentésváltozáson átesett papucs szavunk e lábbelihez illő jelentését Dávid Géza jegyzete világítja meg: ezt az eredetét tekintve perzsa szót a törökök ma cipő jelentésben használják, a papucsot pedig terlik-nek hívják. Az eredeti nyelvben megragadható különbség érzékletesen világítja meg a nálunk is meghonosodott lábbeli valódi cipő jellegét, miért válhatott belőle kedvelt viselet. (Dernschwam,1984.538/169. j.) Bizonyára a később "pongyola", otthon viselt lábravalóra utaló tartalmi változás tette hihetetlenné jelenkori kutatóink számára, hogy a tárgyi valóságában tanulmányozható remekmunkát papucsnak fogadják el, a kapcáról nem is beszélve, amely szintén "alávaló" viseleti darabbá silányult a idők folyamán, senki sem sejtette benne a korábbi finom bőrből készített lábhoz simuló finom alkalmatosságot. így együtt pedig valóban gyanússá vált e névkombináció, a magyaros viselethez sokkal illőbbnek vélték csizmát, nem szívesen bajlódtak egy ilyen — a lovas vitézekhez méltatlannak tartott — lábbelivel. Pedig Vízkelety nagyszámú ábrázolás tanulmányozása alapján a 16. századi viseletre vonatkozóan egyértelműen megállapítja, hogy "gyakrabban láthatni topánokat, míg csizmák gyérebben fordulnak elő a rajzokon". (Vízkelety, 1870., 254.) A 17. századi viseletre vonatkozóan —• bár rekonstrukciós rajzaiban szintén rövid szárú lábbelik vannak többségben — a "száras" csizmák mellet csak a jobban hangzó deli csizmát, deli sarut és szekernyét említi.(Vízkelety, 1870., 303.) 104