Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Szende Katalin (Sopron): Adatok az Északnyugat-Dunántúl mézkereskedelemhez a késő-középkorban

A viaszt mint exportcikket a mézzel együtt szokták emlegetni. A soproni 1 483— 1489-es harmincadjegyzékben azonban szemben az említett 46 mézre vonatkozó tétellel, csak három kereskedő szállította ki ezt a terméket, összesen 6 alkalommal. Az áru vámértéke is messze alatta maradt a mézének. Az egyik lehetséges magyarázatot Moritz Pál kalmár már idézett számadásaiban találhatjuk meg. Ő több mézeskalácsossal (letzelter) is üzleti kapcsolatban állt, köztük külföldiekkel: a bécsi Thoman-nal és a neunkircheni Pangrecz-cel. Ezek az üzletfelek a vásárolt méz urának egy részét nemegyszer viasszal, ill. üres hordók átadásával egyenlítették ki. A soproni kereskedő tehát a mézet sonkolyostól vásárolta fel és adta el, a kieresztést és tisztítást a felhasználók végezték el, az ennek során hátramaradt viasz pedig visszakerült a kalmárhoz, aki aztán kisebb-nagyobb tételekben továbbadta más vásárlóinak. Ugyanez a Pangrecz Leczelter szerepel Alexius Funck bécsújhelyi kereskedő üzletfelei között is, és neki is részben viasszal egyenlítette ki a tartozását. Nagyobb tételek kiszállításánál valószínűleg a méz vásárlója maga gondoskodott a viasz további értékesítéséről. //. A méz kereskedelme 1. A mézkereskedelem szabályozása A megtermelt mézet nemcsak megadóztatták (Werbőczy Hármaskönyve is említette a méhtized fizetését), de a 13. századtól (pl. IV. Béla 1225-ben Pest városában a nyulak-szigeti apácák javára, később IV. László 1278-ban) vámot is vetettek ki forgalmára. A Magyarországról nyugatra vezető Duna-menti úton a fontosabb vámhelyek számadásaiban szintén szórványosan előfordult a méz. A linzi vásárok vagy a passaui vámnaplók töredékesen fennmaradt adatai alapján azonban nehéz a kereskedelem volumenéről bármilyen következtetést levonni. Helyi szinten a mézkereskedelemre utaló első adat az 1 394-es soproni "keresztes" (valójában akkor már a város kezelésében levő) vám árjegyzékének egyik tétele, amely szerint 1 akó (emmer) méz után 4 dénárt kellett fizetni, egy mázsa viasz után hatot. Az 1 455-ös soproni közgyűlési jegyzőkönyv a piac rendjével és a helyi kiskereskedelem szabályozásával foglalkozott. Ebben a mézről, a búzával és más árucikkekkel együtt azt jegyezték meg, hogy tilos volt a vásár megkezdése előtt árusítani (fürkauffen), vagy a piacon kívül házalni vele (in die hewser füren). Ha a városon kívülről jött kereskedők (gest) ezt megtennék, az áru elkobzásával büntethetők. A másik fennmaradt szabályozás az 1483-1490. évi harmincadtarifa, amelyben a méz "von ainer tunnen honig 4 groschen" formában szerepelt. Ugyanezt a mértékegységet találjuk az importált halaknál (hering, angolna) is, ez valószínűleg a felhasznált hordó azonos fajtájára utal. A "tunn" a németben a latin tonna, tonella megfelelője, a magyarban tong néven gyökerezett meg. Bogdán István az "átalag"-gal azonosítja, 1 7. századi adatai szerint 1 pozsonyi átalag = 80 pozsonyi icce = 67,14 I, de felettébb bizonytalan, hogy ezt a mi esetünkben is alkalmazhatjuk-e. Az itt idézett normatív források azonban összességében nem sokat mondanak a mézkereskedelem alakulásáról, a forgalom nagyságáról, a lebonyolítás módjáról. Az alábbiakban a kereskedés főszereplőiről: a termelőkről, a kereskedőkről és a vásárlókról ill. tevékenységükről fennmaradt adatokat összegzem. Ezekből próbálom meg azután a kereskedés rendszerét és gazdasági jelentőségét feltérképezni. 2. A termelők és az eladók A méztermelők körét, a méznyerés korabeli technikáihoz hasonlóan, jobbára közvetett adatokból tudjuk nyomon követni. Mivel a méhészkedés földterületet nem kötött ARRABONA WlfM 36/1-2.