Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

V. Szalontay Judit (Csorna): Egy csornai nagygazda család viseleti hagyatéka a XIX. századból. I.

Szalontay Judit: Egy csornai nagygazda-család viseleti hagyatéka a XIX. századból I. 1978-ban egy csornai nagygazda-család viseletegyüttesét fedeztem fel Király István­ná sz: Varga Rozália Alsószeri portáján /Csorna, József A. u. 82./. Ezt a 138 db-ból álló tárgyegyüttest múzeumunk 1985 decemberében megvásárolta és 1986 júniusában kiállításon mutatta be a múzeumlátogató közönségnek. E gazdag tárgyegyüttest reprezentáló tárlatot Dr. Domonkos Ottó néprajzkutató, a Soproni Mú­zeum igazgatója nyitotta meg, s ajánlotta az érdeklődők figyelmébe /l. kép/. "A viselet az egyén életkörülményeit, annak leghalványabb változatait is a legmély­rehatóbban ki tudja mutatni. Ha a népi ruházkodást ebből a szemszögből nézzük, akkor látva, hogy anyagnak, színnek, formának mekkora tartalmi jelentősége van, a viseletkutatást, mint a közösségi élet jelképes értékeinek vizsgálatát kell számontaría­nunk." A Sopron-megyei -rábaközi- viseletek korai történetéről tudományos publikációt nem ismerünk a néprajzi szakirodalomban. A Kresz Mária által ismertetett történeti források többsége az 1820-30-as évekből származik. A néprajzi szempontból figyelmet érdemlő színes, csornai népviselet XIX. századi ünnepi öltözeteinek elemző bemutatása -feltehetően a korai kivetkőzés miatt- hiányzik a magyar viseletkutatás történetéből. Térségünk gazdasági viszonyait évszázadok óta a nagybirtok túlsúlya jellemezte. Csorna az Eszterházyak s a Premontrei prépostság birtoka volt a második világháborúig. E kettős birtokmegosztásból eredően adatközlőim -prépostszeri s hercegszeri- gazda­családok asszonyai voltak. Az egykori mezővárost -Csornát- színtiszta katolikus népesség lakta 1945-ig. A fent említett csornai viseletegyüttest 1981-ig Király Istvánné /l 896-1 981/ őrizte, akinek édesanyja -Tóth Tera- leánya születésekor gyermekágyi lázban meghalt. Igy az alsószeri Tóth-Varga családok drága ünnepi öltözetei az egyetlen leányörökösre -Varga Rozáliára- maradtak. A többgenerációs viseleti hagyatékot a Király család az alsószeri gazdaház tiszta­szobájában, egy évszámos -1863 - festett, komáromi tulipános-ládában őrizte. A különböző anyagból /selyem, batiszt, szövet, kékfestő/ készült színpompás öltözeteket újságpapírral elkülönítve védték a pusztulástól. A ládában őrzött viseleti hagyaték a következő darabokból állt: I. Fej- és vállkendők: "csornai metéléses" fejkendő 4 db fehérhímzéses fejkendő 6 db aranyfonalas fejkendő 4 db fehér tüll fejkendő 4 db piros-fehérkockás fejkendő 5 db színes selyemkendő /fejkendő/ 9 db "aranypöcsétes" selyem vállkendő 3 db kasmir vállkendő 3 db fekete, téli gyapjú vállkendő 3 db ARRABONA Klf 36/1-2. •a

Next

/
Oldalképek
Tartalom