Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Kücsán József (Sopron): Adatok a takaréktűzhely Sopron megyei elterjedéséhez

elhelyezése. Nem tudjuk meg, hogy az ivó kályhájának a füstjét az új berendezés mely részére és mi módon vezették el, sem csövet, sem bevésett kéményjáratot nem látunk a rajzon. A takaréktűzhelyek meghonosodásáról és terjedéséről Sabján Tibor közölt alapvető tanulmányt. A rendkívül alapos dolgozat - a kutatás iránymutatásán túl - azzal a tanulsággal is szolgál, hogy a legnagyobb igyekezettel sem lehet pusztán az eddig publikált történeti-néprajzi előmunkálatokból a 19. század első harmadánál korábbi megbízható takaréktűzhely-adatot fellelni. Különösen nem az átlagos kivitelű falusi házakban, de kevés adatunk van az uradalmi vagy középületekről is. A legmesszebbmenőkig egyetértek Sabján Tiborral abban, hogy a 18-19. századra vonatkozó levéltári kutatásoktól remélhetünk eredményeket. Annyit tennénk még hozzá, hogy a néprajzban már hagyományokkal bíró hálás és mutatós inventárium-búvárlatokon túl az építési hatóságok iratait is vizsgálat alá kell venni, nem is szólva a különféle céhek, ipartestületek által képzett iratanyagról - kőművesek, lakatosok, kéményseprők -, hogy csak ezt a hármat emeljem ki a bevezetőben idézett Domonkos tanulmányból. A kópházi kocsma konyhájának átalakításáról szóló, fent idézett iratokat tanulmányozva felmerül egy másik szempont is, mely végiggondolásra érdemes. A város részéről hiába volt az újítási szándék, hogy a birtokában lévő épületet korszerűsítse és a vele járó tetemes kiadás -, a takaréktűzhellyel felszerelt konyhát nem tudták használni. Arra gondolnunk sem szabad, hogy hanyag munkavégzés, vagy szándékos mulasztás miatt sikerült az első átalakítás után az új berendezésű konyha időnként használhatatlanra. Ezt egy polgárjoggal bíró, építőmesteri jóhírére valamit is adó iparos, különösen városi megrendelés esetén, nem engedhette meg magának. (Ráadásul tudjuk, hogy Hild Ferdinánd már a balul sikerült munka előtt 1838-tól külső tanácsos, röviddel utána 1848-ban közgyűlési tag - tehát a bizalom iránta teljes. ) Azt sem feledhetjük el, hogy a takaréktűzhely önmagában, konstrukciós hiba nélkül épült fel, hiszen a szakértői bizottság nem tett indítványt a tűzhely átépítésére. A javaslat d. pontja és az iratok között lévő lakatos árajánlat a törött tűzhelylap összefogatására és a tűztér kijavítására szólt. Ezek után csak arra gondolhatunk - mint egyik lehetséges megoldásra -, hogy Hild mester nem értett a takaréktűzhelyhez szükséges mászókémény építéséhez, nem volt gyakorlata az ilyen tűzhelykombinátok kivitelezésében. Kigondolt valamit, amit az 1846os átalakítás rajza mutat, de az nem vált be! Korábbi gyakorlatából nem ismerhette a mászókémény áramlástani modelljét - az égés fizikáját, a hőtant, az ezen tételekből következő méretezési követelményeket. Talán nem túl merész a következtetés ha azt mondjuk, hogy a vidék kézműiparosai ebben az időben - Hild generációjának életében - kezdték el az ipari forradalom mai szemmel primitív, de a 19. század elején radikálisan újnak számító termékeit alkalmazni, berendezéseit használni. Lehet, hogy a korábbi időkből nem is nagyon remélhetünk számosabb takaréktűzhely építésére vonatkozó adatot? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a kópházi panaszok mennyire egybecsengenek a Sabján Tibor által citált, az 1857-es Vasárnapi Újság béli kifogások némelyikével. A jobbító megoldást keresték, hiszen a Handler József építőmester vezette bizottság rámutatott a hiányosságokra és a javított kivitelű konstrukció valószínűleg már beváltotta a hozzáfűzött reményeket, bizonyítja ezt a vendéglő tervezett eladásához 1866-ban készült leltár és alaprajz is. Érdemes a mondott leltárból idézni a konyha tűzhelykombinátjára vonatkozó részletet, a három iratból a takaréktűzhely teljesebb képe áll össze: ,,egy takaréktűzhely, körös-körül vassal keretelve, két lyukas és három sima vaslappal ellátva, egy vas fütőajtó két forgóval, két pánttal, fa gombos vas csapóreARRABONA l|f£] 36/1-2.