Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Pethő Mária (Szolnok): Győr-Moson-Sopron megye XX. századi népi táplálkozásának rövid jellemzése

lenül csipkedik szét. Elsősorban a Kisalföld nyugati részén, valamint a Repce mentén ismeretes. Vajaljás mácsikkal csak Kapuváron kínálták nagyböjtben a család tagjait ' A molnárok gyakran ettek ebédre a halpaprikáshoz molnárcsuszát. Ez utóbbi a daráltatok által hozott túróval készült a később ismertetésre kerülő molnárpogácsához hasonlóan. A derelyét, vagy ahogyan a Felső-Szigetközben nevezték, dereilét (Halászi), barátfülőt (barátfülét, Cikolasziget) mákkal fogyasztották karácsony böjtjén. Ugyanezen a napon jellegzetes étel volt a kenyértésztából készült mákos és túrós guba, melynek neve mákos és túrós bukta (Bezenye, Lipót, Ásvány, Ráró, Nagybajcs, Kapuvár). A krumplistészta német eredetű neve meglehetősen elterjedt az egész területen: granadérmars, granamars, granatérmars, a Repce mentén krumplis mácsik. Főtt krumplival készülő tésztaféle a darával vagy prézlivel ízesített nudli, bucinudli, angyalbögyörő, a Repce mentén billemácsik. Nyers burgonyát kevernek a krumplis nokedli (Dunakiliti, Bezenye) tésztájába. A gőzgombóc csak a Szigetköz legnyugatibb részén ismert. Mákkal vagy dióval töltött kelt tészta, amelynek szigetközi neve buklitészta, buktatészta. A gyúrott isterc kézzel hengerített, majd késsel darabolt tészta. A tarhonyához hasonló, de mérete hosszabb (Damózseli, Lipót). Elsősorban köretként fogyasztották. 1.5. A sült tészták A sült tészták közül először a tepsiben sült, majd a zsírban sült süteményeket tárgyalom. A pogácsák megközelítőleg az 1900-as évekig keletlenek voltak, ami a puha lepénykenyerekkel való kapcsolatra utal. Ilyen volt a zsíros, a kukorica- és a fenékensült pogácsa. Ezzel szemben a csörgés (töpörtyűs), a vajas és a réteges fajta már kelesztést követően sült meg a kemencében vagy a „lerben" (sütőben). Egészség jóslás céljából sütött tollas pogácsa e területen ritka. Elsősorban a téli időszak kedvelt süteménye volt a hájas pogácsa, valamint a hasonló tésztából készült kráfli, hájas. A molnárpogácsa a vízimalmokban készült az őrletőktől szedett vámból (az őrlésért járó lisztből) készült. A rétesek tulajdonképpen a kemény lepénykenyerek továbbfejlesztett formái. Réteslisztből, a nullásliszt finomabb változatából készülnek. Az általánosan ismert réteseken kívül a tököset, a tökös túrósat, a darásat, a cukorrépásat, a kerékrépásat, a mazsolásat és a mákos répásat is fogyasztották. A szegényebbek a különböző répás ízesítésű sütemények mellett szedres rétest is sütöttek. Az erdőben gazdag területeken pedig gesztenyés, áfonyás és mogyorós rétes került az asztalra. A komatál vivéséhez, a paszitához szorosan kötődik a komarétes készítése. Karikára tekerve öntött vas lábasban sütötték, majd a „fordító födővel" (fedővel) megfordították. Igy lett egyforma az alja és a teteje. Az egész területen ismert a rétes pogácsa, amely a rétes maradékából tejfölös tojással töltve készült. A horvátok jellegzetes rétese a táski, amely tulajdonképpen tejben főtt túrós rétes. ' A réteskészítés Undon (a horvátoknál) háromlábú rézedényben történt, melynek neve kufra. A németek (ponchichterek) gyakran sütöttek babos rétest (Pounstrude); a túrós rétest pedig vízben főzték ki. A kalács a kenyérlisztnél finomabb lisztből, a nulláslisztből, hagyományos elnevezés szerint elsőlisztből, fehérlisztből készül. Formázása tovább fokozza az ünnepélyes jelleget. Győr-Moson-Sopron megye egész területére jellemző lakodalmi kalács a 8 + 1 szálból font kalinkó, kulcsos kalács, kulcsos lepény (Halászi), kucsos (Lipót, Damózseli), kujcsos (Ménfőcsanak), kulcsos (Bőnyrétalap), rostás lepény (Dunakiliti). A kaíinkó ARRABONA HO 36/1-2.