Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Arcképek - Enzsöl Imre: Ivánfi Ede (1821–1900)

később a fővárosban a mezőgazdasági múzeumügy területén szerzett országos érdemeket is. Ivánfi személyének köszönhetően a "történemi" jelző is belekerült az egyesület nevébe. 100 éve, 1885-ben kapott miniszteri jóváhagyást a Mosonymegyei Történelmi és Régészeti Egylet, s megkezdhette munkáját. Az egyleten belüli munkamegosztás szerint az elnök Sőtér főként az ásatásokat vezette, a történeti részt művelte Ivánfi alelnökként, de számos ásatáson is részt vett és segített a leletek meghatározásában. A reményteli első óvári évek termése két szakcikk: a Vázlatok Mosonvármegye múltjából /l 882/ és A régészet becse Mosonvármegyében /l 883/. Ezt követően élete főművén, Mosonvármegye monográfiáján dolgozott. Előtanulmánya ehhez a neves műgyűjtő Jankovich Antal gróf oklevélgyűjteményének rendezése volt az új megyeházán berendezendő muzeális gyűjtemény számára. /A megye múzeumának külön épülete 1912-ben Hőnél Béla műépítész tervei alapján készült./ Magyaróvár lett a tudós második hazájává. Mindössze 1 7 kilométerre szülővárosától, szerettei sírjától és rokonaitól az idősödő tudós tanár megállapodott. Volt diákja, Lőrinc József visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy tanárként ellenezte a tettlegességet. Szokása volt, hogy rossz feleletet vagy csínytevést térdeltetéssel torolt meg. 1891-ben, 47 évi tanári működés után itt ment nyugdíjba, s további életét is a megyeszékhelyen töltötte el. A később róla elnevezett utcában lakott a város akkori délnyugati peremén az újtelepen, ahol szolid tornyos háza ma is áll. Híres kertész volt, különösen a rózsákat kedvelte. Gyakran sétált a festői Lajta partján és a Főhercegi ligetben. Sokan kedvelték a szellemesen csevegő Berti bácsit. Ivánfi két évtizedes Mosón megyei munkájának kiemelkedő eredménye a három kötetesre tervezett monográfiája, amelynek a millenniumi vármegyei sorozatban kellett volna megjelennie. Sajnos ennek csak tartalomjegyzékét nyomtatták ki. A hét kilós kézirat első kötete a megye földrajzát, történelmét, valamint 1 897-es állapotát tartalmazta. A második kötet az egyes helységek történetét, a harmadik a hajdani megyebeli elpusztult községek múltját ismertette, s a kötet végén az okmányok alkottak függeléket. Bár kiadását a vármegye elvileg elhatározta, s a Magyar Tudományos Akadémia is kiadásra ajánlotta, végül a régészeti ásatásokat bemutató Mosonmegyei Történelmi Egylet Évkönyve jelent meg 1898-ban. Ezt megelőzően Ivánfi és Sőtér a Századok hasábjain polémikus levelet váltott a kiadással kapcsolatban. A "praktikus" szempontok a kiadás ellen szóltak, de a valódi okokról hallgatott a virilista ügyvéd. Nevezetesen arról, hogy szakmai féltékenységből hiúsította meg a nagyobb tudású alelnök terjedelmes műve első kötetének kiadását. /Legfontosabb érve - az anyagi - a saját ásatási naplóit tartalmazó Évkönyv kiadásakor fel sem merült./ A megfáradt tudós 1900. január 28-án halt meg Magyaróvá rótt, s itt is temették el nagy részvét mellett a piaristák sírboltjában. Művét Ruff Andor lapszerkesztő, majd Szüts Ferenc piarista tanár igyekezett folytatni, de végül a dualizmuskor mulasztása véglegesnek bizonyult. Alapmű hiányában az 1 924-ben önállóságát veszített vármegye helytörténete még nehezebb helyzetbe került. Jegyzetek 1. Szüts Ferenc: Ivánfi Ede /l 821 -1900/. In: Balanyi György /szerk./: Magyar piaristák a XIX. és XX. században /Szent István Társulat/ Budapest, 1942. 2. Magyarország címerei /Maecenas/ Budapest, 1989. 3. Pusztai Rezső: 100 éves a Mosonmagyaróvári Múzeum In: Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek I. Mosonmagyaróvár, 1982. ARRAB0NA 35/1-2.