Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Arcképek - Enzsöl Imre: Ivánfi Ede (1821–1900)

kezdte ez év őszén. Debrecenben a hittudomány mellett a történelem és a földrajz voltak választott tárgyai. Rendjének nem volt külön tanárképző intézete, az ifjú tanárok a tanítva tanulás elve szerint fejló'dtek. A "docendo discimus" évei alatt vált járatossá a középkori hazai latinság irataiban. Ebben segítségére volt a még Pozsonyban szerzett német nyelvi jártassága is. A szabadságharc időszakát Máramarosszigeten vészelte át. A neoabszoluizmus éveiben erős önképzéssel, zajtalan munkával készült a későbbi nagy feladatokra, a felemelkedő haza szolgálatára. Nyári szünidőben kedves elfoglaltsága volt a hazai tájak bebarangolása. Tanulmányutakat tett Velencében, Münchenben, Prágában, de nem kerülte el a magyar emlékekkel teli Szerbiát sem. Szorgalmasan látogatta a külföldi múzeumokat, általános régészetben és érmészetben specializálva magát. Szép érem és prehistorikus leletgyűjterményt halmozott fel, ami később Magyaróvárt gazdagította. Megszerzett tudását tanítványai és az érdeklődő közönség egyaránt élvezhette előadásain. A hatvanas években bontakozott ki publikációs tevékenysége, amely a kor legtermékenyebb piarista szakírói közé emelte. Több mint húsz folyóiratban publikált, közülük a Századok, az Archeológiai Értesítő és a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek a legrangosabbak. Az 1860-as években kelteződtek Dunántúli tájrajzok /l 863/ valamint Csallóköz és egy kis böngészet Somorja levéltárában /l 869/ címmel első fontosabb cikkei. A Kisalföldhöz nem csak a szülőföld szeretete kötötte a magát avarok utódának tartó ifjút, de baráti szálak is. Ebenhöch Ferenc plébános, későbbi győri kanonok is ezek közé tartozott, akinél szívesen időzött. /A vendéglátót is erős gyűjtőszenvedély motiválta: 5000 darabos kegyérem gyűjteménye később a Nemzeti Múzeumba került./ Ivánfi tollából 125 éve, 1869-ben jelent meg Pesten a Magyar Birodalom vagy Magyarország és részeinek címerei önálló műként. A kiegyezést követően a komoly kutatásokra épülő könyvnek a magyar címertanban alapvető szerepe volt, s szerzője nevét máig fenntartotta. A Magyar Tudományos Akadémia Marcibányiról elnevezett, és a pesti királyi egyetem Schwartner-féle díját is elnyerte vele. Délvidéki /nagybecskereki/ korszakának legfontosabb műve 1873-ban másodszor is megjelent/. A magyar birodalom czímerei és színei. Kivonatosan a Századok is leközölte 1 872-ben Kéve vármegye emléke c. úttörő dolgozatával együtt. 1877-ben Titel mint prépostság, hiteleshely és vár; 12 rajzzal címen publikált maradandót./ A rendszerváltozás megkezdése, a régi címer visszaállításakor a könyv ismét aktuálissá vált. Értékét mutatja, hogy az 1 989. január 23-án tartott, az államcímer történetével foglalkozó konferencia előadásaival kiegészítve reprint kiadásban jelent meg újra. Ivánfi rendes tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, valamint az Országosés a Dél-magyarországi Régészeti Társulatnak; a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat pedig választott tagjai sorába emelte. Tevékenységének értékes része a múzeumszervezés, amelyben paptársához Rómer Flórishoz hasonlítható, akit példaképnek tekintett. 1871-ben Veszprém, 1874-ben Zemplén megye székhelyén próbálkozott - sikertelelnül - múzeumegylet alapításával. /Az utóbbi város gimnáziumában igazgatói teendőket is ellátott, s ugyanezen évben megjelentette Sátoraljaújhely vázlatát./ Az értetlenség nem kedvetlenítette el, s Mosón megyében buzgalmát siker koronázta 1882-ben. /Három évvel korábban érkezett Magyaróvárra, ahol a megye egyetlen középfokú intézménye a piarista gimnázium állt 1 739 óta./ A siker záloga a megye szűk, de lelkes értelmiségi rétegének támogatása lehetett. A befolyásos Sőtér Ágost ügyvéd és Deiniger Imre mezőgazdasági akadémiai tanár emelkedett ki a tagságból. Sőtér doktort régészi ambíciók fűtötték, míg Deiniger ARRABONA I 35/1-2.