Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Arcképek - B. Virághalmy Lea: Virághalmi Ferenc (1826–1875)

a Vág melletti kisebb csatákban harcolt, együttműködve az ellenség hátában gerillacsapatot szervezett Marsovszky Móriccal és a lengyel légióval. Májusban nyitrai térparancsnok lett, július első hetében pedig századossá léptették elő. A komárom-ácsi csatában Blumentritt századával három sikeres rohamot hajtott végre az ácsi erdőben. "Július 12. és 13án éjjel történt Görgely seregének visszavonulása Vác felé... Mély csendben vonult a sereg és az egykor büszke vezér, leveretten, sápadtan, könnyű hintóban, egyetlen segédtiszt társaságában követé seregét." Vác, Hernád-Némedi, Új-Arad s végül Világos volt az utolsó állomás. "Miért porba tiporva a zászlók, melyeknek minden egyes elrongyolt foszlányán a dicsőség diadal sugara csillámlott? Miért jár gyalog, búsan, leeresztett fővel az egykor délceg lovas? ...Miért a koldus tarisznya a döntő szuronyú honvéd nyakában s fegyvere helyett kezében a görcsös vándorbot? Talán azért, hogy az ebeket elverhesse magától, kik őt rongyosságáért üldözőbe veszik! ... Hát a ti ágyúitok, a ti játékszereitek hova lettek vidám fiúk, kik azon mezőre jártatok játszadozni, melyen a dicsőség virágait: a halál aratja! ... És ti tábornokok, babérkoszorúitokat ki cserélte fel a hóhér undok kötelével?!... Hah! Látom, látom már! ... A szabad nyílt léptekkel haladó hősök lábaira reá tekerőzött az ármány utálatos kígyója s gáncsot vetve elejtette őket. Amott a szabadság vértanúinak bús lelkeit látom égfelé szállani, bús szellemujjaik egy sötét arcú férfiút fenyegetnek, kinek homlokán letörölhetetlen lángbetűkkel áll írva e szó; áruló!" - írta naplójába az orosz fogságból megszökött Blumentritt a Somló-hegy egyik borospincéjében bujkálva. Két hónap után felfedezték őt, s büntetése, mint megannyi más honvédtisztnek, az osztrák hadseregbe rangjafosztott "cserepárként" való "bellebbezés" volt. "Találkoztam bajtársokkal, kik nevetve mesélték el... cserepárkodásuk fanyar napjait; pedig én voltam ama tanúk egyike, ki láttam szemökben a könyűt, ajkaikon a düh halvány rangosait, midőn a szabadság rugékony szárnyain szállongó lélekre bilincset vert az önkény; midőn megfinánczolták a gondolatot, s a szent harcz rongyaiban is büszke ifjú hősre reá vonták a kényszer öltönyt... Nincs undorítóbb valami, mint ama fehér kényszeröltönyök belül rút izzadságtól szennyes, kívülről agyonkrétázott halmazát látni." Blumentritt 1849 karácsonyának vigiliáján az 56. es. kir. sorezredbe besorozott honvédtársaival holtra fáradtan érkezett meg a Pó melletti Piacenza városába, és ott a Santa Afra kolostor málladozó falai között töltötte a karácsonyt. Néhány hét múlva az ezred Milánóba indult, hol Blumentritt kedves "Huszár-legendá"-ja született. A majlandi téren künn a halbak előtt, Midőn az óra már éjfélt rég elütött Három huszár ember - ordináncz képében Üldögélt a teljes képű hold fényében; Nézték, bámulták a roppant szentegyházat, Megolvastak rajta tornyot már, vagy százat; És úgy vélekedtek: - a másik oldalán: Még az innensőknél is több lehet talán..." 1850 december elején Bresciába vezényelték őket, hol Blumentritt a térképészeti és építészeti hivatalba került, melyet a 24 éves fiatalember egy cseppet sem bánt, "a palotával szemben ugyanis... koronkint megjelent egy angyali szépségű arc, melynek szemei a sötétzöld levélárnyak közül, mint ég csillagai fénylettek elő, míg a gyönyörű ajkak a fesleni indult rózsabimbót üde pírjuk s metszetükkel megszégyeníték... ElgonARRABONA 35/1-2.