Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Horváth László: Az Erdélyi Szépmíves Céh irodalmi kapcsolatai Győr-Moson-Pozsony és Sopron vármegyével az 1930-as években
Az erdélyi könyvek tömeges magyarországi megjelentetésének voltak ellenzői az erdélyi irodalmi életben, többek között Jancsó Béla. "...az irodalompolitika ma nem törekedik az egész erdélyi magyarság: a magyar tömegek "irodalmi beszervezésére", azaz olvasóközönséggé tételére, hanem megelégszik egy kis olvasó-réteggel és a növekvő magyarországi könyvsikerrel. Milyen kár, hogy az utóbbi pontnál nem mondja ki bátran: [Jancsó Elemér - H. L] bármilyen örvendetes az erdélyi könyvsiker Budapesten, mint a szellemi kapcsolat ténye és egy új magyar lelkiség élesztője, a független, a sajátos, az erdélyi magyarság életfolyamatait végző erdélyi irodalom feladatát saját közönségével az erdélyi magyarsággal szemben csak úgy tudja teljesíteni, és az egyetemes magyar szellemiségnek csak úgy képes új magyar lelkiséget adni, ha anyagi gyökérzete túlnyomólag és döntően az erdélyi magyarság nagy tömegeibe tud kapaszkodni." Az ESZC is valószínűleg ezt az utat választotta volna, ha megtalálja Erdélyben a megfelelő számú pártoló tagot és előfizetőt. Ám csak részben sikerült az otthoni anyagi forrásokat megtalálnia, a kényszer - és természetesen a könyvek minél több olvasóhoz való eljuttatásának vágya - átvitte a határon túlra. Az 1934-es győri esten a polgármester külön kihangsúlyozta, hogy aki teheti, vásároljon az ESZC könyveiből. Ennek a felhívásnak előzményét egy Kuncz Jenőnek írott levélben találjuk meg. "Felkérjük még igen tisztelt Elnök Urat, hogy az erdélyi magyar irodalom nehéz helyzetére tekintettel az ide bizalmas használatra megküldött és báró Vay László Hajdúvármegye főispánja és dr. Vásáry István debreceni polgármester által kibocsátott felhíváshoz hasonlóan méltóztassék a város könyvtárait, pénzintézeteit, nagybirtokosait és más tehetős polgárait a Céh könyvsorozatának megrendelésére a polgármester úrral együtt felkérni, minthogy ez az erdélyi magyar kultúra fenntartásának egyik pillére." "... a szerző először egy pártfogónak szolgált, aztán mindegyik művét másnak ajánlva több pártfogó rendelkezésére állott: most pedig előfizetőket gyűjtve művét sokak kollektív támogatásával teszi közzé. Az előfizetőket ezért a főúri mecénás személytelenedő, polgárosodó utódainak tekinthetjük. Az előfizetők sokan vannak, többen mint a mecénások, de mégsincsenek annyian, hogy az író ne tudná őket névés személy szerint megkülönböztetni. Hogy a mecénás ambíciói még nem haltak ki teljesen az előfizetőkből, azt az író is tudja, ezért közzéteszi - miként előbb a mecénás nevét a dedikációban - a "praenumeránsok lajstromát", igaz, hogy csak függelékként a könyv végén, de a szándék a régi maradt: a pártfogók dicsőségére a kortársak és az utókor előtt le akarja szögezni azok neveit, akik a mű megjelenését lehetővé tették." 35 Jóllehet a fenti gondolatok a 19. századi könyvkiadást jellemzik, úgy gondoljuk más körülmények között -, igazak az ESZC-vel kapcsolatban is. A könyvek megnövekedett példányszáma a többszörösére növelte az olvasók számát. A Céh amatőr könyvei függelékében többszáz pártolótagot sorol fel, miközben az olcsó kiadású kötetek előfizetőinek megörökítésére már egy egész könyvet kell kiadnia: "Huszonnyolcezer család vásárolja ma rendszeresen az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelenő könyvek sorozatát Magyarországon" Az előfizetőket felsoroló Aranykönyv, mely régi velencei mintára készült, hasonló célból, mint a megelőző évszázadban. "Hogy mit köszönhet nekik Erdély szellemi élete, hogy milyen segítséget jelent az ő, rendszerint nem csekély áldozatot követelő támogatásuk, azt minden erdélyi író tudja és érzi." Az Aranykönyv külön névsorban közölte a vidéki és a budapesti előfizetők névsorát. Utóbbival, mely 5203 nevet tartalmaz, most nem foglalkozunk. A "Vidéken" élők névsora egy betűrendbe sorolta a személyeket (1 7.847) és az intézményeket (789), ARRABONA 35/1-2.
