Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Tanulmányok - Henkey Gyula: Rábaközi magyarok etnikai embertani képe

gekben is kimutathatók, másrészt besenyők nagy számban olvadtak be a moldvai románokba, a déli és középső ukránokba a rokon uzokkal és kunokkal együtt. De a kabarokra jellemző embertani jellegek is leginkább Sopron megyében, valamint Vas és Zala megye nyugati részében tanulmányozhatók, ahol a magyar állam nem terjesztette ki az országhatárt, hanem az őröket is visszavonták a külső qyepűről. A korábban vizsgált besenyő eredetű Somogy megyei kőröshegyieknél és Szolnok megyei vezsenyieknél is turanid, pamiri, keleti mediterrán a főbb típusok előfordulási sorrendje és ez a jellemző a magukat besenyő eredetűnek tartó rábaközi népességekre, valamint a bogyoszlóiakra is. A kabaroknak keleti-török, alán-/szarmata/, khorezmi és bolgár-török rétegük volt. Vizsgálataim szerint az alán-szarmata eredetű népességeknél a turanid, pamiri és keleti dináraid jellegek nagy gyakorisága észlelhető, ez jellemző a szintén alán-szarmata eredetű jászsági magyarokra, a Rábaközben pedig a veszkényiekre, mihályiakra és farádiakra. E téren a sziliek középső helyen állnak a besenyő eredetűnek tartott népességek, valamint a három említett népesség között. Az egri honfoglaló magyar temetőben a keleti mediterrán típus volt a leggyakoribb összetevő, abba pedig egy kabar nemzetség temetkezett. Mert Eger környéke és az egész Palócföld Magyarország azon vidékei közé tartoznak, ahol a keleti mediterránok a legkisebb arányban mutathatók ki, valószínűnek tartom, hogy főleg a kabarok két török rétegénél lehetett e típus gyakori, akiket azonban az északi gyepüknek a Kárpátokig való fokozatos kitolódása folytán áttelepítettek eredeti őrhelyükről. Bakó a Szepes megyei Csütörtökhely környéki 32 köznemesi gyepűőr helység népességeit kabar eredetűnek tartja, de utódaik a 1 7. századot követően elszlovákosodtak, a szerémségi és szlavóniai gyepú'őröket pedig legkorábban érte el és szórta szét az oszmán-török hódítás. Támpont a keleti mediterránoknak jelentős részvételére a gyepűk őrzésében, hogy az Udvarhely megyei Bögözön és Agyagfalván is turanid /40.0 %/, pamiri /l 5.4 %/, keleti mediterrán /9.6 %/ a három leggyakoribb típus, /l 994 második felében végzett vizsgálataim szerint Háromszék és Csík megyében is hasonló a sorrend, de a keleti mediterránok előfordulása az előbbieknél 14.3 %, az utóbbiaknál 14.6 %./ Fontos lehet a keleti elemek megismeréséhez az is, hogy míg az általam vizsgált magyarok túlnyomó többségénél a pamiri típusba soroltak között a pamiro-turanid átmeneti forma háromszoros arányban észlelhető, mint a markáns pamirihoz közeli alak, viszont a rábaközi népességek többségénél a kisebb fejű, keskenyebb arcú pamiroid alak gyakorisága megközelíti az előbbi átmeneti forma előfordulását. /A keleti mediterránok eléggé jelentős arányán kívül ez a másik oka annak, hogy a rábaközi népességek többségénél a járomívszélesség némileg kisebb mind a dunántúli, mind az összmagyar átlagnál./ Problémát okoz a besenyőkre, illetve a kabarok török és khorezmi rétegeire jellemző embertani jellegeinek egymástól való elkülönítése. De talán erre nincs is feltétlenül szükség, mert a 8 besenyő törzs közül 5 szarmatákkal erősen kevert, a khorezmiek nyelve pedig besenyővel kevert alán volt. Lehetségesnek tartom, hogy a keleti mediterrán típus magas-nagyközepes termetű kaszpi változata oguz-török, a közepes-kisközepes termetű pontusi változat pedig bolgár-török réteghez kapcsolódik. Besenyő vagy részben besenyő eredetű népességeknél a kaszpi változat lényegesen gyakoribb, mint a pontusi. 39 éve végzett vizsgálataim alapján kialakult embertani kép szerint az oszmán-törökök által meg nem hódított vagy csak 20-25 évig megszállt kárpát-medencei területek őslakos magyar népességei, a nyugat-dunántúliak, dél-szlovákiaiak, kárpátaljaiak, észak-tiszántúliak és az Udvarhely megyei székelyek állnak egymáshoz igen közel és ezeknél a legnagyobb a honfoglaARRABONA 35/1-2.