Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Tanai Péter: Sós Antal és dudái

agyoncsapták vóna akik nem tudósok, akkó se monta vóna el nékijek, hogy ő mit látott, vagy milyen fogadalmat tett le. Mer azok ott megfogattattyak véle aztatat, hogy e nem mongya senkinek, mer akkor halálfija. Ha valahol elkottyantotta vóna az illető mégis, akkor ezek a tudósok megtutták vóna mígis, hogy ki beszíte el. Akkor is megbüntettík vóna, mer ementek vóna írté. Törtínt ez, de itt a faluba nem mer anná jobban fítek tűle. - De Sós Antal ismert még egyéb túlvilágiakat is. 18-ban fogságbú szöktem haza. Ugy hittak Kelemen Dînes, a meg szabacságra gyütt meg a frontrú, az meg Darnózselin lakott. Esténkint e szoktam hozzá menni. Amint megyek egyik este, Hédervár és Zseli között, a milsígbe emlíkkő van, hát amint megyek, jó pár dobásnyirú az úttest szílin 2 nagy fene kutya üdögél. A szemeik akkorák vótak, mint az öklöm. Ugy villogtak egymásra. Gondútam, mennyek-e. Eszembe gyulott apám, ászt monta, ha valaki tanákozik valamivel, az ut közepin mennyen, nem lesz bántódása. Én is összeszettem a bátorságom, mentem az ut közepin, kétfelí níztem vóna. Mikor lopva visszaníztem, má nem vót semmi. Máskor sem. Dunaszentpálon vótam, 30-as években. Kinn vótam a csordává, messzi a falutú. Valamit faragtam. Jó dílután vót az idő, este felé közeledett. Gyütt egy felhő, olyan kerekes felhő. Akkó kezdett fúni a szil, de mindig nagyobb szil. Eccer csak ebbű a kerekes felhőbű kiszáll egy ember forma, kézi lába megvól, meg farka olyan hosszi vót, mint a szarvasnak. Mondom a gyereknek, jó vóna emenni. Megeresztettük a csordát. Akkora szil vót, hogy a pajtatetőt levette, átette a szomszídnak tetcjire. De eső nem vót. Aszmonták garabonciás dijaknak. Másnap addig kihajtani nem lullam, amig a fákat el nem teltík az utón. Akkori üdőkbe még a pásztorok vótak a éjjeli őrök. 902-ben, vagy 903-ban vót ez. 906ban származtunk át Szigetköz fődre. Doborgazon vótunk. Apám is íj jeli őr vót. Több uccát köllött neki körbejárni. Vótak mellette strázsa. Ugy hittak Láton-zsidó, kocsmáros vót, mellette ritsig. Apám is lelapút, lehasat ott, hogy míg a idő oda neem ír, az órákat kijátani köll. Eccer csak hajja, hogy beszínck, feji níp hangok. Ementek. Eccer csak gyünnek vissza, megátak a lábáná. Apám ugy tett mintha alutt vóna. Egyik megrúgta a lábát, de apám nem kőt föl. "Alszik ez!" "Aszongya a másik: "Nem biztosi" "Ezzel valamit köll csinyáni!" "Vagy a lábafejit hátracsavarnyi, vagy a fejit!" "Nem köll ezzel semmit se csinyáni, alszik ez." Ementek. Apámnak együtt az ideje, kiálanyi köllött az órákat. Ezek ugy mentek, hogy utolérje űket. Mikor odaírtek a pásztorhó, kírdeztík, hogy apám ismeri-e űket. Apám megmonta név szerint. Akkor odahívták a kápolnáhó, ott eskütették fő, hogy amíg közülük egy is íl, apám ki ne beszíjje, hogy kik vótak. Ezek boszorkányok vótak. Tanai Péter 332