Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Perger Gyula: Cigánykovácsok Győr megyében – a győri iszkápások

Az 1851-1852. évben Hajdár, Bundás, Csonka, Mezzei, Lázár, Vörös, Bognár, Szabó, Lévay, Döme, Dráfi, Ábrahám, Bokros, Ujváry, Szigeti, Laskai, Puter, Kováts nevű ková29 csoló fizet adót újvárosi lakoskent. 1866-68 között Laskai, Lazar, Mezei, Makai, Pu30 ter, Rigó, Sárközi, Szabó, Újvári, Vörös nevezetű újvárosi kovácsról tudunk. Ugyanekkor "Győr-Czigánylaposon" dolgozó és lakó kovácsként fizetnek adót: Bundás Ferenc, Baka Gábor, Dráfi Ferenc, Döme Sándor, Hajdár Mihály, Lázár Mihály, Lévai Mihály, Pusztai József, Rab János, Kovács József, Vörös József, Csonka József, Farkas 31 József. A fentiek leszármazottai közül, többen századunk közepéig kovácsolással, szeg32 kovácsolással kerestek kenyerüket. 1884-ben már szeg és iszkápa kovácsként említik 33 őket, a múlt század végén pedig egyszerűen iszkápásokként tartják számon ókét. Ez azért is érdekes, mert az 1893-as cigányösszeírás rendkívül részletes statisztikája nem ismeri ezt a szakmát. Bár azidőben az ország összes kovácsainak 22,5 százaléka cigány volt, s az iparűző cigányságon belül az 1660 szegkovács 4,75 százalékos arányt mutat, az összeírás szerint, Győr megyében csupán öt cigánykovács és egyetlen szegkovács dolgozott. Ugyanakkor 1893-ban már az iszkápások sztrájkjáról számolt be a helyi sajtó, fontos információkkal szolgálva azok számáról, körülményeiről. Az 1884-ben segélyért folyamodó iszkápások ügyében végzett rendőri vizsgálat szerint: "a győrújvárosi szeg és iszkápa kovácsolok által segélyért benyújtott kérelmük a megejtett nyomozások szerint minden alapot nélkülöz. Ugyanők a munkát leállították azon czélbólból, hogy ez által magasabb árt érjenek el áruikkal, és volna ez évszakban egyébeli könnyebb napszám bőven kínálkozott, mely által magukat fenn tarthatnák. Még is többnyire egymásközti czívódás és horgászással töltik idejüket, egyedül a nők foglalkoznak gyümölcs és egyébb olcsóbb élelmi czikkek árusíttásával és ebbül élnek, így önmaguk levén oka a kereset hiánynak, segélyezési kérelmök ily 35 ' körülmények között nem véleményezhető." Ugy látszik az iszkápások helyzete csak rosszabbodott a század végére. 1893. évi sztrájkjuk egyben már e szakma eltűnését is előre vetítette. Az eseményről így számolt be a korabeli sajtó: "Győr specziális iparának űzői, az iszkápások, két hónapon át sztrájkoltak. Végre kiegyeztek, és métermázsánként 22 frttal nagyobb munkabért eszközöltek ki. Most már munkához kezdtek, de a héten az iszkápások egyrésze rárontott a munkásokra és megszüntettette velük a munkát. Elszedték szerszámaikat, veréssel fenyegették őket, szóval nem engedték, hogy dolgozzanak. E miatt tegnapig öt feljelentés történt. A czigánylaposon 66 család foglalkozik iszkápacsinálással és ezek egyharmada a zendülő. Tegnap érkezett hír szerint az iszkápások fele eltűnt. Állítólag elutaztak, ki az országból, az amerikaiaknak kovácsolni iszkápát. A rendőrség dolga kifej36 teni a bonyodalmat." Egy-ket evvel később keltezett híradás már a korábbi sztrájk okait is megvilágítja. "Panaszkodnak az újvárosi iszkápás czigányok, hogy nem képesek munkát kapni. 376-an vannak emiatt kenyér nélkül, s mivel s mivel az iszkápa-csinálás mestersége olyan, hogy aki azt megszokta, más munkára nem igen alkalmas, mert nem bírja az állást, - nehéz sorsnak és nagy nyomornak néznek elébe. Eddig - úgy mondják - Adler Sándornak dolgoztak szerződésileg, azonban újabban nem akad nála munka, mert a pesti 275