Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gecsényi Lajos: Gazdálkodás és társadalmi mobilitás a „győri pusztán” a XVII. században

ható meg, hogy a dunamenti nagy hadiúttól dél felé legalább 15-20 kilométeres sáv maradt pusztán. Az 1530-as évek portális összeírásaiban pusztult helyként szerepel Szentiván, Szentvid, Szentbereckalapja, Szentpéteralapja, Hecse, Mácsod, Örkény, Pér, Söptér, Félegyház, Szentlőrinc, Mindszent, Töltéstava neve. 1678-ban a pannonhalmi főapát tiszttartója hiába kerestette már "a mezőben" Selyemcsuk, Nagy- és Kismácsod határait, senki sem emlékezett többé rájuk. Nyilvánvalóan hasonló sors érte ettől a vidékről keletre a Szőny és Kisbér között fekvő Komárom megyei helységeket is. Az 1609. évi Győr megyei összeírás szerint mindössze Szentmárton, Ravazd, Ság és Táp - azaz a síkság délkeleti pereme - volt lakott. Önmagában mindez még kevés ahhoz, hogy olyan földhasználati (és az ehhez kapcsolódó) társadalmi rendszer nyomait keressük a vidéken, amelyeket Kecskemét és Nagykőrös körül már oly világosan feltérképeztek. Ha mégis ezt tesszük, akkor erre nem csupán a pusztásodás tényének regisztrálása, hanem Győr városa és a környék funkcionális szerepének felértékelődése, tartalmi átalakulása is ösztönöznek. A nyugati marhaexport hatását Győr helyzetére már több alkalommal áttekintettük. E helyen nem kívánjuk mindezt megismételni, csupán utalni a döntő momentumra: Győr a XVI. század második felétől a kelet-nyugati marhakereskedelem egyik jelentős közvetítő állomásává vált. Ennek egyenes következménye volt, hogy a város országos vásárain és hetipiacain gazdát cserélő állatokat rövidebb-hosszabb ideig a környező legelőkön kellett tartani, feljavítani. Ugyanitt lehetőség nyílt arra, hogy a megmaradt falvak lakói élve az állatkereskedelem konjuktúráival, maguk is nagyszámú marhát, juhot tartsanak gazdaságaikban. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy Győr a török támadás elleni védvonal részeként oly speciális várostípussá alakult, ahol a katonaság és a polgári lakosság állattartása csak a városfalaktól távolabb volt megoldható. A gazdasági kényszer tehát, részben más indítóokkal, az alföldi pusztabérleti rendszer helyi változatának kialakulásához vezetett, miként ez a magyaróvári piachoz közeli fertőzugi pusztafalvak határában is történt. Az első adatok még a XVI. század végére nyúlnak vissza. 1590-ben kecskeméti, kevi és halasi tőzsérek folyamodtak a szentiváni határ bérletéért. 1592-ben a győri harmincadhivatal hosszú birtokjogi viták közepette a kismegyeri határt próbálta megszerezni Győr szomszédságában, kincstári bérletként az alföldi marhakereskedők számára. E szándék valóra váltása egyúttal a pannonhalmi apátság csanaki jobbágyai szántóművelésének megszüntetését jelentette, akik földesuruktól kapták e területet művelésre. A határos Félegyházán ugyancsak az alföldiek járatták a marhát, s érette a főapátnak vagy familiárisainak - akik a bérbeadási jogot megkapták - un. fűbért fizettek. Ez általában egy dénárt jelentett állatonként. Szabó Járfás 80 éves pázmándi jobbágy: "Tudgya holl legyen Tarisznya vár allot Fell Egyhaza az hegy oldalban... tudgya hogy az Alfeöldyek mykor azon marhatt haytottanak, Zent Marton varhoz fizettenek tüelök." Nemes Szeghy Mihály szolgabíró, 60 éves: "Győr vészese eleött...Feyerköwy Vram szamara szedtek rula az Geöbeölyektwll." 1593-ban Lipchey János a Duna mentén fekvő Szentvid pusztafalu határát engedte át a kereskedő Torkos család tagjainak és Vajda Kris79