Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gömör János–Márton Péter–Hertelendi Ede–Benkő Lázár: Sopron és Daurfalva (Drassburg) égett sándainak kormeghatározása fizikai módszerekkel

Összességében eléggé szórt eredményekkel mind a négy soproni mintavételi helyre, és így az egész sáncra érvényesnek látszik a fizikai kormeghatározások alapján is a régészek és történészek által már elfogadott kormeghatározás a soproni ispáni vár kiépítésére, amely Szent István uralkodása alatt ezek szerint felépült. Mielőtt a sánc kiégésének korára is következtetéseket vonnánk le, nézzük a soproni erőd egyik előretolt gyepü-védművének tekinthető darufalvi égett sánc kormeghatározásának eredményeit. Darufalva (Drassburg) nyugati szélén, a Taborac hegy lejtőjére épült a 140x160 méter átmérőjű ovális sánc. (lO.ábra) Kutatását a soproni vörös sánc felfedezője, Bella Lajos 1891-ben kezdte el. A további ásatási eredményeinek összefoglalását Kari Kaus tollá27 ból olvashatjuk. Az 1930 és 1960 között végzett homokkitermelés a D-i, DNy-i nehany sáncrészlet kivételével az egész erődítményt megsemmisítette, a neolitikum időszakától a római kor végéig keltezhető olyan települési rétegekkel együtt, amelyek a sánc alatt voltak kimutathatók. A megmaradt, 5 méter magas sánc előtt két árok és egy alacsonyabb elősánc figyelhető meg. A darufalvi földvárban 1933-ban több sáncátvágás is történt. A fősánc két részletben épült, föld-homok-agyag keverékéből. Főleg a belső oldala égett ki 3 m magasságig. A vörösre égett sancrészben elszenesedett faoszlopok feküdtek. Az ENy-i sancreszlet 1933. évi felmérése a Burgenlandisches Landesmuseum régészeti adattárában található. A metszet a soproni sánc faszerkezetétől eltér, csak egy kazettasoros gerendaszerkezetet mutat. A kazetta 160 cm széles, egymás fölött hat gerendasor maradt meg, a sánc földanyaga a 30 gerendák mellett mintegy 250 cm szélességben égett át. (1 l.abra) A Burgenlándisches Landesmuseum 15258. leltári számú faszénmintái az 1933. évi ásatás fenti sáncmetszetéből származnak és Dr. Karl Kaus szivességéből végezhettünk ezeken C 14 kormeghatáro31 zasokaí (C4), amelyek 896-920 és 944-1024 koreredményeket adtak.' Tehát, lényegében a honfoglalás korában sarjadt fa, illetve X. századi növekedésű fatörzsek beépítését valószínűsítik. Míg a faszénminták a már elbontott É-i sáncrészből származtak, az égett agyagmintákat 1988-ban az 1932-33. évi déli metszettől 3 méterre később kialakított metszetfalból vettük. (12.ábra) Az archeomágneses (AM4) mintákat a metszet 1 -5/A, 6-7/A, 8/A pontjairól a málatlan égett agyagból függetlenül orientálva vettük, mágneses tájolóval mértünk. A mintákból 2 cm-es kockákat vágtunk az orientáció megtartásával, majd standard archeomágneses technika alkalmazásával meghatároztuk a minták feltehetően égetéskor felvett mágnesezettségének irányát. Négy független méréssorozatot végeztünk (kettőben termikus, kettőben A.F. lemágnesezést alkalmaztunk). A következő eredményeket kaptuk: 1. sorozat, 8 minta, D=25.0 1=68.1 , A.F. lemágnesezés után, 2. sorozat, 8 minta, D=22.3 1=68.0 , A.F. lemágnesezés után, 3. sorozat, 8 minta, D=21.9 1=67.2, termikus lemágnesezés után, 4. sorozat, 8 minta, D=21.8 1=69.4, termikus lemágnesezés után. A négy sorozat átlaga; D=22.75 ± 3.2 °, 1=68.2 ± 1.2 ° 53