Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Tanai Péter: Kajárpéci muzsikusok

kóczi indulóval jelezte a zenekar, ami után már nem lehetett nótát rendelni. A lakodalom táncai többnyire megegyeztek a báli táncrenddel, bár az egymást jól ismerő rokoni közösségben -az éjfél utáni jó hangulatban- az ügyesebb férfiak szívesen táncoltak üveges, seprűs vagy más szóló táncokat. A földre letett üveg vagy gyertya fölött először lassú csárdás ("Bazsa Mari libája") majd a gyorsabb, ugróstempójú ("Miska zsidó...") dallamára táncoltak. Kedvelt párostánc volt a suszterpolka, aminek tánca és zenéje, a "Suszter varga szűcs" kezdetű nóta, csakúgy mint a "Miska zsidó..." dallama, valószínűleg sváb falukból érkezett jövevény. Ismerik még a söprüstáncot, amit az "Árok partján csalán terem" kezdetű ugrós dallamra jártak, vagy a "Berekbe megy a zsidó" kezdetű nótára. Emlékeznek még "párnatánc"-ra is. Sorozó bál: A besorozott legények zenészeket fogadtak, és a kocsmában báloztak. Ha a faluból kevés volt a besorozott, akkor a bál elmaradt. Regruta búcsúztatás: Mikor a legények rukkoltak katonának, a faluban zeneszóval kísérték őket. Temetés: A megkérdezett zenészek közül még senki nem muzsikált temetésen, de úgy tudják van ilyen, főleg mikor zenészt temetnek. A cigányoknál tovább élt a zenés temetés gyakorlata. Gyönyörű cigánykeserveseket játszottak, de általános dallam volt a "Kitették a holttestet az udvarra" kezdetű magyar nóta. Ezen túl az elhunyt kedves dalainak elhúzása volt a repertoár. Hogy régebben a parasztoknál is bevett szokás lehetett a megholtat zenével kísérni, azt jól bizonyítja, hogy Kajáron egy Edvi József nevezetű, még életében megfogadta, és ki is fizette a Nemes-féle bandát, hogy az ő temetésén muzsikáljanak, de utóbb az egyház nem engedélyezte. (Erdély számos magyarlakta falujában él a szokás, ahol a zenészen kívül hajadon lánynak és fiatalon elhunyt legényeknek járt ki e megtiszteltetés.) Néhány, a zenészektől hallott jelenségről tennék még említést. Ezek közé tartozik, hogy Kajárpécen is ismert volt a kimuzsikálás szokása. Wideman László a következőképpen magyarázta: "Fiatalok között, ha volt valami összezördülés, a legény a Rákóczi marssal muzsikálta ki a leányt, akinek megfogta a kezét kivezette az ajtóhoz, és seggbe rúgta. 1946 vagy 48 körül még megtörtént az eset, és hozzá éppen búcsúkor a sok nép előtt." Ha a legény úgy vélte, hogy a lány akinek udvarol, őt lóvá tette, vagy csak bolondozik vele, e szokással volt lehetősége bosszút állni rajta, megszégyenítve így az egész falu előtt. A kimuzsikálás nótája lehetett még a "Tűzhelyre macska..." is, amit a sértett legény rendelt meg a zenésztől, aki ebből már sejtette, hogy mi lesz a nóta vége. A kimuzsikálás a lány szempontjából rendkívül megalázó volt, egyes vidékeken az ilyen lányok örökre pártában maradtak. Viszont, ha egy másik legény pártját fogta a megszégyenítettnek, abból nagy verekedés lehetett, ezért később a rendőrség a szokást erősen tiltotta. Nagy divatja volt Kajárpécen is a szerenádozásnak. Az idősebbek szívesen emlékeznek rá, hogy mint szerelmes legények, egy néha két zenésszel szerenádoztattak kedvesük ablaka alatt. A búcsúhoz (de más bálokhoz is) -úgy a hetvenes évekig- sajnos gyakran hozzá tartoztak a verekedések, melyek olykor halállal is végződhettek. Kajárpécen 1934-ben egy hús421