Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)
Ács Anna: Borbálázás Horvátkimlén
fehér leples asszonyalakoskodó "nem csak egy nép, vagy csak egy «fajú» nép sajátja, hanem egyaránt előfordul német, szláv nyelvterületeken, s az ezektől eltérő magyarságnál. Kuret Niko feltételezi, hogy ez az alak a 8. században jelent meg Európában a bajor és a szláv etnikai elemek találkozási pontján. Valószínűleg az antik világ túlélő tradícióinak útján hagyományozódott, majd összekeveredett - vagy sokkal inkább összekapcsolódott - a 13 középkor folyamán Luca alakjával." S tegyük hozzá, Horvátkimlén még Borbála és Mikulás anyja (Mikulina majka) démonlényekkel. A borbálázás, más, ritkábban használt terminológiával Borbála-járás szokása ismeretlen a környékbeli - szórvány - horvát településeken. Az alig 20 kilométerre fekvő, a parndorf i nyelvszigethez tartozó Bezenyén - úgy tűnik - sohasem gyakorolták, vagy réges-régen kihalt. A falu hagyományos népi kultúrája egyébként is sok vonásban különbözik a kimleitől. Ez talán a más-más helyről való betelepülés eredménye, tehát eleve különbözhetett a magukkal hozott népi műveltség, amely aztán a forgalmas út mentén fekvő településen az idők során újabb elemekkel bővült. Ellenben Horvátkimle a Mosoni-Duna partján kissé elzártan archaikusabb kultúrát őrizhetett meg. Az emlékezet a többi volt Mosón megyei, ma burgenlandi, illetve szlovákiai horvát helységben sem idézi a szokás egykori meglétét, mai szerepéről sincsenek adataink. Eperjessy Ernő kutatásaiból ismert, hogy Borbála kultikus tiszteletet kap a Zala és Somogy megyei horvát falvakban. Több helységben "Borbála napját kiskarácsonynak nevezik, amit munkaszünettel és templomlátogatással ünnepelnek." Tótszentmártonban pedig külön Borbálaoltár van s a község egyik védőszentje tiszteletére búcsút is tartanak. Horvátkimlén a Borbála nap nem egyházi ünnep, Borbála azonban a bányászok és tüzérek védőszentjeként tisztelt. A katolikus egyház szentkultusza alapján ad magyarázatot a borbálázás eredetére néhány idősebb helybeli: nyilván Horvátország olyan területéről telepedhettek át, ahol nagy bányák működhettek és új lakóhelyükre magukkal hozták Borbála kultuszát. Az indoklás tetszetős, ám tudjuk, hogy bár vallási jellegű ez a szokás, hiszen fő mozzanata a gyermekek imádságra való intése, nem a szent legendájának dramatizálása történik, hanem inkább katekizáló a jelenet. Borbála személye, legendája, ünnepe nem függ össze közvetlenül az őt megjelenítő alakoskodóval, annak szokásbeli cselekedeteivel. A Borbála naphoz feltehetőleg Horvátkimlén is kapcsolódtak a hazánk egyéb vidékein, főként a Mura és a Dráva mentén élő horvátok szokásaihoz hasonlóan a Luca napival szin17 te megegyező tilalmak, javasolt tevékenységek es mágikus cselekedetek. Ha igen, azok elkoptak századunk első évtizedeire. Különbség még, hogy a kimlei horvátok - talán mivel távolabb estek a magyar falvak - nem vették át a Luca-napi magyar népszokásokat. Termékenységvarázsló elem sem szerepel a borbálázásban, illetőleg mindössze egyetlen adatunk van erre vonatkozóan századunk elejéről. Ekkor a Borbálák még gabonával teli bugyorral a karjukon jártak a faluban és kifelé indulva a házból a gabonából egy kis maroknyit a konyha padozatára szórtak. A kimlei borbálázásnak nincs köze a kotyoláshoz, nincs köszöntő formula, varázsló, szerencsekívánó mondóka. Kivétel a Németh Ferenc 18 gyűjtése alapján Eperjessy Ernő által közölt két szöveg. 347
