Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Balogh Jánosné Horváth Terézia: Adalékok a csepregi férfi viselethez

FONTOSABB ÖLTÖZETELEMEK A magyar férfi viseletek régiesebb típusa, a gatyás-inges vászonöltözet viszonylag soká élt, ami a csepregiek hagyománytiszteletét jelzi. Talán az is éltette ezt a szokást, hogy a XIX. század elejétől kb. 1890-ig minden pünkösdhétfőn itt rendeztek a távolabbi környék számára is lófuttotást (amit amatőr lóversenynek is nevezhetünk), amikor a résztvevőknek gatyában kellett lóra ülniük. A gatya viselete a XX. századra nyárias, majd szegényes illetve hétköznapias jelleget öltött. Az 1920-as években a legényegylet még szorgalmazta. Lányokhoz is jártak udvarolni gatyásán, de már szégyellték a fiatalok. Az 1930-as években már csak munkára hordták, az 1940-es évek közepéig utoljára csak házasemberek (2. kép). Sokuk "sajnálja, hogy ...már nem járhat olyanban, de azért megnézik azt az embert, aki gatyában megy végig az utcán". A fehér kender-, gazdagoknak lenvászon gatya hétköznapra és kimenőre is három, később két egész és két fél szél kelméből (à 65 cm) készült, hossza 80 cm + 7-9 cm rojt. A kimenőn 5-6 féle szálvonásos dísz egyikét alkalmazták (1. kép). A templomi gatya gyolcs volt, szintén szálvonásos, rojtos. Sajátos helyi szokás szerint a XX. század elején a legények vasárnaponként maguk rendezték egyenletesre a rojtot, négyszálas kötegekbe sodorgatva. A XX. században kék gatyát is hordtak a szegények valamint a gyerekek hétköznap. Más vidéken inkább a nők körében szokásos, hogy munkára átöltöznek. Itt a férfiak is megtették: fehér gatyában mentek ki a mezőre és csak ott vették föl a kéket. A csepregiek "Ingük bő - vagy feszes ujjú, vakítóan fehér, gombokkal vagy összehúzható nyakkivágással". Gyűjtéseim szerint a XDC. század végén kézelős, hátfoltos, ráncos ujjú lenvászon inget hordtak, a XDC. század végétől terjedt a gyolcsing, mellén fehér gyári csipkével. A XX. században aztán a mintás, tarka kartoningek terjedtek. Kötény is kiegészítette a gatyás viseletet, a kék vászon kötő. Kimenőre viselték féloldalt föltűrve (2. kép), mint a Rábaközben vagy Burgenlandban is. Helyi jellegzetesség, amikor derékhoz köröskörül fölcsavarják hétköznap. Az ünnepire színes szalagdísz is került. Legényes köténypótló a deréknál baloldalt betűzött, háromszögletűre hajtott, rózsás, rojtos selyemkendő. Emlékezet óta rangosabbnak számított azonban a nadrágos típusú öltözet, ami a XDC. században (az ingen kívül) három, posztóból varrt elemből álló együttes: nadrág, mellény, mente (3-8. kép). Más kisalföldi viseletekben gyakran nadrág és dolmány képezte csak a posztóruhát. Ez Csepregen inkább csak a XX. század elejére lett jellemző (9., 11. kép), esetleg mellénnyel együtt (10., 12. kép). A XDC. századi lófuttatások győztese egy új posztóruhát szokott kapni, ha versenyezni gatyában kellett is. A nadrágos öltözék a gatyással szemben téliesebb, gazdagabb, ünnepibb, inkább házasembernek való. A posztóruha színe a Répcemelléken sötétkék, de Csepregen és a szomszéd falvakban barna is szokott lenni, ami helyi jellegzetesség. A XX. századra már általában fekete. Dísze nemcsak fekete zsinór (3., 4., 6-8. kép), mint országszerte, hanem a XVIII. század vége és a XDC. század vége között 289