Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)
Domonkos Ottó: A győri céhes takácsokról
A NÉMET TAKÁCSOK Amint láttuk céhes szervezetük származását 1600-ig vezették vissza, bár erre írásos bizonyítékok nem maradtak fenn. A pozsonyiaktól kölcsönzött céhlevelet 1625-ben kapták kézhez, melynek alapján a Győr-egyházmegyei Káptalan 1626-ban adott a birtokain élő takácsoknak szabályzatokat. A magyar és a német takácsok között támadt viszálykodás miatt a magyar takácsok 1694-ben önálló, magyar nyelvű artikulusokat nyertek királyi megerősítéssel. így hát azt kell feltételeznünk, hogy a német takácsok a káptalani céhlevél birtokában végezték munkájukat, élték szervezeti életüket. Mária Terézia céh-szabályrendeletének, amely a nem király által kiadott privilégiumok megújítását írta elő, a győri német takácsok is eleget tettek 1747-ben. Ebben öt mester nevét említik, mint akik a céhlevél megújítása érdekében eljártak (Christiani Hartl, Francisci Gertner, Joannis Michaelis Braunauer, Joannis Georgy Handelsperger, Nicolai Zöchbauer). Az első pontban "...Wür alhier in der Königliche FreyStadt Raab wohnende Teutsche Lein=Wöber Meister..." nevezik magukat, és több más pontban is ez a következetes megjelölés. Nekik is joguk volt vidéki mestereket is felvenni testületükbe, de amint az a mesterek névjegyzékéből kitűnik, mindössze három "Land-Meister" nyert felvételt céhükbe. Készítményeik körét külön pontban fogalmazták meg, miszerint a lenvásznon kívül "Parchet"-ot, azaz len láncfonából és gyapot vetülékből szőtt finomabb vásznat, valamint félgyapjú "Massalan" szövetet is szőhettek (a láncfonal len, a vetülék gyapjúfonál), de más egyebet is, amit megtanultak és a lenszövőknél szokásban van. /21. §/ A hozott anyagból szőtt vászon rőfönkénti árát is előírták a 10, 12,14, 16,18-as sűrűségű munka esetére. Ez az ármegállapítás azonban a városi, illetve megyei hatóságok joga volt, amint majd látni fogjuk. A céhlevél szövegének előterjesztésébe, illetve annak tartalmába természetesen a kérést támogató Győr város magisztrátusának is beleszólása volt. Tudva, hogy már évszázados a magyar és német takácsok elkülönülése, külön pontba foglalták azok jogainak sérthetetlenségét, sőt kiemelik, hogy a közös összejövetelek alkalmával, egyházi körmeneteken kerüljön minden viszálykodást az új céh. /28. §/ A mesterremek szinte azonos a magyar takácsokéval, mindössze az egyszerű kígyófutás (cikcakk vonal) helyett a dupla kígyófutás mintájának a szövését írták elő, a szokásos szegélyező két keskeny csík és a csipkeminta között./4.§/ 18 Német nyelvű mesterkönyvük az 1788-1862 közötti időszakra vonatkozóan maradt fenn. Összesen 42 városi és 3 vidéki mestert vettek fel, egyidejűleg általában 6-8-10 mester dolgozott a városban. Közülük mindössze 7 mestert találtunk, aki ötnél több inast szabadított fel működése során. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy még egyszer annyi inast szabadítottak fel, mint a magyar takácsok, 72 év alatt 114 főt, amiből 72 a városi és 42 a vidéki származású. A vidékiek 27 környező faluból szegődtek városra, a szerkesztett térkép tanúsága szerint, jórészt azokból a falvakból, ahol magyar takácsok dolgoztak. Sokszor ez 178
