Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Néma Sándor: Adalékok a Győr megyei szőlőhegyi (hegybeli) települések kialakulásához az 1700-as évektől 1828-ig

Az előbbi táblázat azt mutatja, hogy 1828-ra a falvak többségének lakossága csak a fele, harmada, sőt még kevesebb is volt, mint a határukhoz tartozó szőlőhegy lélekszáma. Győr megye lakossága Győr városával együtt Ludivicus Nagy adatai szerint 93.068 fő volt, ebből a városi lakosok száma: 14.472. A szőlőhegyi településeken 9.475-en éltek. így a megye lakosságának Győr városával együtt 10,18%, a szabad királyi Győr város lakossága nélkül pedig 12,05%-a élt hegybéli helységben. Valójában még ennél is nagyobb a számuk, mivel Kajáron, Felpécen, Kispécen és Győrszemerén csak jelezték, hogy a szőlőhegynek lakói is vannak. A szőlőhegyi települések kialakulása csak Győr megye déli, sokoróaljai részének jellemzője. Itt, a török pusztítások miatt eltűnt helységek határában, néha az eredeti település helyett, hegybéli szórványok alakultak ki, vagy a nagyobb pusztítást átélt jobbágyfalvak határában, a már létező, vagy újonnan alakult szőlőhegy is benépesült. így történt ez Mesterfa községgel, az 1750-5l-es adóösszeírás már promontoriumként említi, Écs község és Écs szőlőhegy között. (Ma már Écs község része). Ság (Győrság) sem eredeti helyén alakult újjá a 17. század végén, hanem szőlőhegy formájában, a volt település határában. Ménfő község szintén promontoriumként támadt fel. Pátka (Sokorópátka) 1765-ben szintén hegybéli településként alakult meg. Sokoróalja településhálózata a török pusztítások után tehát, nemcsak a jobbágyfalvak újjáalakításával, hanem a középkori alapokon nyugvó szőlőtermelés fellendítésének útján, a földesurak bátorításával alakuló szőlőhegyi szórványok, szőlőhegyi települések létrejöttével érte el, illetve szárnyalta, túl a török előtti szintet. A megye 18. századi fejlődésének kiemelten fontos folyamata tehát a hegybéli települések kialakulása és további erősödése. (Lásd térkép mellékletet!) Jelentős ugyanakkor az is, hogy a vidék így egy szabadabb, eladható-vásárolható, örökíthető birtoklási formával ismerkedett meg, és élvezhette előnyeit. Nagy könnyebbséget, jelentős emelkedést, magasabb életszínvonalat biztosított a környező településekről átköltöző zsellérek és hazátlan zsellérek számára is, mint a jobbágyfaluban lévő zsellérparcella. Számukra társadalmi emelkedést is jelentett a hegybe áttelepülni. Az 1750-51 -es összeírás szerint az itt említett hegybéli településeknek már a 18. század közepén volt önálló elöljárósága, amelyek teljes függetlenségben működtek annak a falunak az elöljáróságától, amelynek a határában feküdtek. Az 1894-es 12. törvénycikk kibocsátása után a hegybéli települések hegyközségekké alakultak. Igaz, a volt jobbágy telken ülő falusi földműves gazdák a falubeli lakásaikról is tarthattak szőlőt, hegyközséget. Vidékünk egyik fő történeti - néprajzi jellegzetességévé a zsellérek által alapított lakott hegyközség, hegyközségi szórvány vált. Ezeknek nem volt tartozék település jellege, önálló községekké kovácsolódott a népességük, saját identitásuk volt, amit kifejezett a közigazgatási önállóságuk is. Ezt csak a tanácsrendszer bevezetése idején igyekeztek akarva akaratlanul felszámolni, befolyásolni. Nem elhanyagolható fejlemény az sem, hogy egyes helyeken a hegyközségi szórványok besűrűsödtek, a hegybéli utak mentében utcák alakultak ki, ami már a kérdés településtudományi, településnéprajzi megközelítéséhez tartozik. Néma Sándor 132