Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Grábics Frigyes: Színjáték a reformkori és a forradalmi Győrben

János vezetésével színházépítő, később Kovács Pál buzgalmából magyar színészetet biztosító egyesület alakult.

13 Az épületet nemcsak a múló idő, hanem az ismétlődő árvizek is rongálták, így a színházépítő óhajok mind sűrűbbek és mind türelmetlenebbek lettek. Változás inkább csak abban volt, hogy hova épüljön az új. A Hazánk 1847. jan. 2-i, tehát beköszöntő számában még így : aztán kicsiny is már ez a színház nekünk, meg rossz is, le kell ezt dönteni, hogy helyére vagy más alkalmasabb helyre a város népesedésének s művelődésének megfelelő nemzeti színházat építhessünk". Ugyanezen év aug. 10-én már más a véleménye. A hír arról szól, hogy aláírásokat gyűjtenek a bécsi kapu és a mellette lévő istálló lebontására. „Ez által városunk egy szabad tért, alkalmas színház helyet és sokkal nyájasabb alakot nyerne. Azért mi is teljes készséggel az aláírók kérelmét pártoljuk." November 27-én viszont annak jár híre, hogy két tervet készíttet a város: egyet új színházra és egyet a régi felújítására. Majd a kettő ismeretében kellene dönteni a végleges megoldásról. A játszóhely ügye tehát úgy oldódott meg, hogy hamarosan ismét aktuális lett. Nem volt közömbös a hivatásos színjátszás számára az iskolák magatartása, álláspontja sem, a tanulók színházlátogatásáról. A döntő szó ez ügyben természetesen az iskolák felügyeleti hatóságát illette. A dolog vitássá azzal lett, hogy a korábban kategorikusan tiltó rendelkezést II. József módosította: a tanulók számára szabad a táncolás, a színház látogatása olyan helyen, ahol tisztességes emberek jelennek meg, és a romlás veszélye nem forog fenn. 1790-ben természetesen ez az engedély hatályát vesztette, majd úgy módosult, hogy a tanulók szüleik társaságában mehetnek színházba.

14 1804-ben egy tanácsi vizsgálat kapcsán kiderült, hogy néhány tanuló nemcsak a színházba jár, hanem a próbákra, sőt a színésznők öltözőjébe is. Nem lenne felesleges, ha a főigazgatóság megbízna egy tanárt a tanulóifjúság színházi viselkedésének megfigyelésével. Másként látta az ügyet a főigazgató. A tanulók valóban járnak színházba, sőt próbákra is. Éppen ezért esik súlyosan a latba a színészek oly gyakori rögtönzése, trágársága. Ami különben is nem csoda, mert a színtársulat csak úgy véletlenül összeverődött csavargók csapata, és a hallgatóság is jobbára ilyesféle népségből áll. Itt nyilvánvalóan az általában jobbnak, színvonalasabbnak tartott német színészetet illette a bírálat: még 1812-ben is, amikor a jó nevű Kunz igazgatót jelentette fel a főigazgató a színészek illetlen rögtönzései miatt, amivel a tanulóifjúságot megrontják. 1816-ban a főigazgató ismét megtiltotta a színházba járást, és hogy a tilalomnak érvényt tudjon szerezni, kérte a tanács segítségét is. Szerinte az akadémikusok színházba, kávéházba, kocsmába járnak, némelyek úgy megfeledkeznek magukról, hogy színházi bérletet váltanak a leányok kedvéért. A város szólítsa fel a színházigazgatót, ne adjon diáknak bérletjegyet. A tanács nyomtatványban hozta a szülők és a szállásadók tudomására a tilalmat, „minthogy úgyis tagadhatatlan igazság az, hogy ollyantén helyek a még meg nem állapodott eszű ifjúság tökéletesíttetésének és az erköltsök úttyán való felneveltetésének Műhelyei egyáltalán nem lehetnek (...) A játéknéző helyeknek a Baál, vagy más tántz, kávé és kortsmaházaknak tulajdonosai, akik az ifjúságot tudva bocsátják be, büntetés alá fognak minden bizonnyal huzattatni." Az a felsorolás, amelybe az idézet utolsó mondata a színházat beosztotta, nem csekély ellentétben áll a színház erkölcsnemesítő szerepével, amit Schiller 96