Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - Salamon Nándor: Borsos Miklós grafikai munkássága a pályakezdéstől napjainkig

tarn magam előtt a Názáreti! halász kísérőivel, és ez elringatott valami távoli csöndbe."

7 ..••'.'. Ám a valóság keserűbb tényei nem hagyják andalító harmóniába merülni. Egy 1933-as ecsetrajzon még lírai a hangulat. A Horgonyzó uszály lakói elvonuló vándormadarak meghitt szemlélésével sejtetik meg vágyaikat. De aztán feltűnik a hajóvontatók monoton ritmusú csoportja. A magyar valóság felismeréséről, átéléséről tanúskodik az őszi szántás, meg a zsákmányon osztozkodó Fekete varjak című lapja. Talán nem méltatlan ezek kapcsán derkovitsi párhuzamokat emlegetni. Borsos lapjain ugyancsak súlyos tartalmak öltenek formát, a megvalósítás mértéke pedig megfelel a legigényesebb várakozásnak is. A kor rajzművészetének összefoglalója, feldolgozója bizony meg nem kerülheti elemzésüket, értékelésüket. Hosszú időre a rézlemez, a nehezen faragható, viaskodásra kényszerítő kő lesz mesterünk formaalkotó igyekezetének alanya és tárgya. Az intimebb rajzolásra újra csak a változó körülmények kényszerítik. Háborús lapjain — sárguló, gyengébb papíron — menekülők, besorozottak, deportáltak, sebesültek, sorsukra váró szerencsétlenek láthatók. Kevés vonallal kiszolgáltatottságukat rögzítette, legalább részvétet ébresztve. Sötét képek, de valóságfedezetüket — sajnos — levonuló századunk mindennapjaiban erőfeszítés nélkül meglelhetjük. Borsos művészetének lényege — a komorabb színék időleges uralmától eltekintve — mégis a világ harmóniájának keresése, feltárása. A negyvenes évek végétől születő „magán árkádiája" a kifogyhatatlan forrás. Tihany hatásával nem egyszerűen módosítja, hanem meghatározza, — különösen — rajzolói, grafikusi munkálódását. A félsziget akkor még alig „sértett" eredetisége napjainkig ívelő rajzsorok kezdete. Előbb a táj hiteles képeit, jellemző részleteit ragadja meg, szélesre nyitott látószögbe fogva egy-egy kies panorámáját. Főszereplővé váltak a jegenyék, „páratlan karaktert" adva a témának és a képeknek. A nézőpont mindig változó. Hol Aszófő fele tekint alá, hol Füred mozgalmasabb messzesége vonzza kalandozó tekintetét, hol meg a tó lapos horizontja. Az őrt álló fák mindenütt jelen vannak. Meghatározzák az ábrázolás logikáját, rendjét. Az idő múltával a „nagy egészet" a részletek vizsgálata váltja fel. A gazdagodó kert növényei, zugai, olykor a tanulmány aprólékosságával rögzítődnek a rajzlapon. Aztán a vízpart nyugodt keretében buzgó élet: vízbe gázoló állatok, hazatérő nyáj, vízhordó ringó csipejű lányok, legelésző kecskék, tihanyi őslakók kimért elevensége kínálja a feladatot. Fokozatosan fordul érdeklődése a táj lényegét leginkább kifejező tó látványa felé. A partról másként látszik párába vesző ragyogása, s ezt mesteri kézzel ragadja meg. A mester és barát, Egry József mellett nincs más, aki ennyire közel férkőzött volna a Balaton lelkéhez. A karcsú vitorlások suhanását követő tollvonásai nyomán letisztultán, végletekig egyszerűsítve, a lényeget sűrítve szólal meg a pannon táj e legszebb szelete. Egyik méltatója szerint, „a tusfoltok tónusa, a porózus papír ezer véletlen lehetősége s a grafikai mozdulat egyetlen nagy lendülete rajzolja körül ezt a sajátos világot".

8 Megint csak egyetlen példát, a tér megej tőén világos végtelenségét tükröző, a már-már matematikai képletté szublimált, vonalpárokból szerkesztett Napfelkeltét említhetjük meg. A Balaton vidéke, Illyés szavait kölcsönözve, ez a „keleti Provance, a szőlő, a mandula, sőt a füge hazája" sokféle változatban szólal meg a Borsos-rajzok egyre gazdagodó nyelvén. Megkapó az életszerűségük, a szigorúbb és játékosabb, valóságos és elvont formák-elemek harmóniája. A széles ecsettel, öt-hat húzással alkotott rajzok világa egy rejtetten benne élő kultikus, panteisztikus C229