Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)
A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Tóth László: A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek (1861–1868)
Rómer szerkesztési elgondolásai Rómer és a „Füzetek" szerzői köre kitágították a történelmi látómezőt a népélet, a céhes ipartörténet, a gazdálkodás, a kereskedelem, a néphagyomány és a népi kultúra irányába. A polgárosodás szelleme azt kívánta tőlük, hogy a társadalom középrétegeinek életét, valamint a népi iparkodás különféle ágazatait felvilágosító szándékkal tudományos vizsgálódás alá vegyék. Rómer írta a I/2-es füzetben: „Eddig a magyar nemzet történelme a királyok történelméből állt. A nép életével, kifejlődésével, tudományok- és művészetekbeni előrehaladásával, polgári és erkölcsi állapotával nem sokat törődtünk ..." Vállalva a lekicsinyléssel járó megbántottságot, kijelenti: „én igen érdekesnék találom a népet, a városok és falvak egész népségét balhitében is megismertetni." 9 Csak a szemlézés igényével utalnánk néhány fontosabb közleményre: a pozsonyi, a bártfai és a győri céhek céhszabályzatai, Korpona, Koroncó, Bodonhely, Jász-Kunság története, arisztokrata családok vagyonleltárai, Komáromi árszabályok a 17. századból, Kőszegi ifjak táncmulatságai stb. Másik fontos szerkesztési elve: a történeti forrásközlés prioritása. A „történelmi igazság" csak úgy deríthető fel, ha adatokért visszanyúlnak a legautentikusabb forrásokhoz és elvetik a spekulációra támaszkodó romantikus képzelődéseket. A kéziratot küldő szerzőktől megkívánták az alapos történeti adatgyűjtést, s mint írta „A remek műveket megelőzi a szükséges anyag előteremtése ... Ezen szempontból tekintem és szeretném tekinteni az egyediratokat." 10 A forrásközlés terén a lap historiográfiai értékű eredményt mutathat fel azzal, hogy — főként Rómer és Ráth munkássága következtében — nagyértékű diplomatikai anyagot közölt, s szinte mind a négy kötet megtartotta ezt a forrásközlő jellegét. Néhány példa: Árpád-kori okmánytár, Asszonyfai okmánytár, Őskori levelek, Levelestár, A Konkoly—Thege család és a Ludányi nemzetség okmányai, Magyar Nők Okmánytára, követi utasítások (főleg az erdélyi fejedelmi udvarból), Bethlen Gábor, Eszterházy Miklós és Zrínyi Miklós levelei stb. Rómer az oklevélközlés sajátos formuláját alakította ki: minden közölt latin vagy német nyelvű oklevél elé pár mondatos magyar nyelvű tartalmi utalást tett; az oklevél vagy levél szövegközi részeit gazdagon ellátta jegyzetekkel; eredetiségében meghagyta a magyar nyelvű betoldásokat; az oklevél külső állapotáról (papír, pecsét) pontos leírást adott; s végül közölte az oklevél eredeti lelőhelyét. Ezt a szerkesztési metódust Rómer minden szerzőtől, illetve közlőtől megkövetelte. A „Füzetek" terjedelmi korlátai, valamint a „szent láz"-ba (Rómer) hozott történészek által nagy mennyiségben feltárt oklevélanyaga láttán Paur Iván felvetette, hogy a diplomatikai forrásokat külön kiadványban jelentessék meg. A IV. kötetben már jelzik is a Hazai Okmánytár kiadását Ráth, Paur, Nagy Imre és Véghelyi szerkesztésében. Harmadrészben a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek fontos szerkesztési elve volt, hogy a forrásközlés elsődlegessége mellett ösztönözze a forrásfeldolgozást, a szaktanulmányok készítését. 11 Bár ezek színvonala nagy eltérést mutat, a teljesítményeken érződik a pozitivista szemléletű történetírói iskola útkeresése, a műfaji kísérletezés és formálódás. Tartalmi és formai tekintetben kiemelkedő munka így is bőven akad: Az 1606-os bécsi békekötésről (Fraknói Vilmos), a Zrínyi—Frangepán összeesküvésről (Ráth Károly), az Árpási templomról (Rómer Flóris), csallóközi történeti szociográfiáról (Jancsik Ede), családtörténeti adatokról (Botka Tivadar) készített tanulmányok. Ezek sorából 212